Ünnepélyes keretek között írt alá képzési, kutatási együttműködési megállapodást Szekszárdon Prof. Dr. Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánja és Kis Zoltán, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház főigazgatója a „225 év gyógyítás, a jövő kutatásai” című Klinikai Kutatási Fórumon június 29-én.
A megállapodás célja a betegségmegelőzés ügyének előmozdítása, a társadalmi prevenciós edukáció fejlesztése, az egyetemi tudományos kutatásokban történő együttműködés, az egyetemi felsőoktatás elméleti és gyakorlati ismeretanyagainak szélesítése, továbbá az új egészségtudományi kutatási eredmények szélesebb körű megismertetése.
A Klinikai Kutatási Fórumon a KPVK képviseletében részt vett Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető egyetemi tanár is, aki a két intézmény kapcsolatáról és lehetséges új kutatási kooperációkról tartott előadást.
Mint azt a kar sajtóközleményében idézik:
„Az egyetemek új generációjának a képzési, kutatási tevékenység, valamint az intézményi, vállalkozási és civil szférának nyújtott szakmai támogatás mellett, aktívan be kell kapcsolódnia a térségi, regionális társadalmi, kulturális, gazdasági folyamatok formálásába is. Ez az alapvető célkitűzés vezérel bennünket ennek a megállapodásnak az aláírásakor is.”