Hazánk egyik legnagyobb múltra visszanyúló környezetszépítő versengésére, a Virágos Magyarországra május 30-ig nevezhetnek a települések.
Mint az a Visit Hungary közleményéből kiderül, a szervezők célja, hogy minél több város és falu tegyen zöldfelületei környezettudatos fejlesztéséért. Az eredeti határidő meghosszabbításával további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy regisztráljanak és megméressék településképüket és fenntartható kezdeményezéseiket. Jelentkezni a pályázat honlapján lehet, a részvétel díjmentes.
Ezúttal is a település mérete szerinti öt kategóriában hirdették meg a versenyt. Emellett tematikus díjakért is versenghetnek a kisebb és nagyobb falvak, városok és fővárosi kerületek. 2025-ben is indulhatnak többek között az évek óta népszerű Év főtere és fasora elismerésért, és gazdára talál a Virágzó közösség- és a Virágos városi- és faluséták-díj is.
A verseny kiírói ebben az évben különösen a klímatudatosság és a közösségi összefogás fontosságát hangsúlyozzák, hiszen az éghajlatváltozás a települések számára is kihívást jelent. Új kezdeményezésként az idén jelentkező öt legkisebb lélekszámú, 500 fő alatti falu különdíjként klímatűrő virágokat, fákat és cserjéket tartalmazó, nagyértékű ajándékcsomagban részesül.


