Felborult a legfontosabb vagyontárgyak értékegyensúlya: komoly eltérések figyelhetők meg az autók és a lakások értékének növekedésében.
2025-ben a budapesti használt lakások átlagos négyzetméterára 1,2-1,3 millió forint közé emelkedett, míg egy új, középkategóriás autó bruttó ára 10-13 millió forint között mozog. Így tehát, egy átlagos, 60 négyzetméteres lakás értéke 72-78 millió forint körül alakul, ami 5-6 hasonló árkategóriájú autó értékének felel meg – míg tíz évvel ezelőtt még legfeljebb 3-4 autó ára volt azonos értékű egy lakással, közölte a Duna House elemzésében.
A saját otthon és a családi autó korábban nagyjából azonos fontosságú beruházásnak számított, mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője. Szerinte ez az arány eltolódott. Rendelkezésre álló adataik szerint 2015-ig 8-10-szerese volt a lakás értéke az autóéhoz képest, mára ez 13-14-szeresére emelkedett.
A fordulópont tehát az elemzés szerint tíz éve következett be. Ekkor a lakás- és autóárak még nagyjából azonos ütemben nőttek, azóta viszont az ingatlanpiac dinamikusabban bővült: az Eurostat és a BIS házárindexei szerint a magyar lakóingatlanok nominális értéke 2015 és 2025 között átlagosan 160-180 százalékkal nőtt, reálértéken pedig 80-100 százalékkal, írják.
Ezzel szemben a személyautók nominális ára az importőrök és kereskedők adatai alapján kb. 60-90 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt. Ez elsősorban az új autókra vonatkozik, miközben a magyar piacon a forgalomba helyezett autók mintegy 60-65 százalékát teszi ki a használt kocsik importja. Ezek jóval kisebb mértékben drágultak, sőt: sokszor még csökkent is az áruk a kínálatbővülés hatására.
A szakértő szerint a jelenlegi trendek alapján az ingatlanok értéke a következő években is gyorsabban nő majd, mint az autóké, különösen, ha az új lakások kínálata nem tud lépést tartani a kereslettel.


