Magyar Péter új országjárásának legutóbbi állomása Szekszárd volt. A Béla térre érkezett a Tisza elnöke és miniszterelnök-jelöltje.
Kis csúszással kezdődött a rendezvény, de ez a térre kilátogatókat annyira nem zavarta. A tömegen sűrű elnézések közepette sikerült átverekedni magam.
Az elmondott beszédek után a már szokássá vált közös fotó mellé ezúttal virágok is társultak. Ez pedig majdnem olyan hosszan tartott, mint a beszédek, amelyből három is volt, Magyar Péter mellett felszólalt a körzet jelöltje, dr. Sárosi József is. Közben pedig egyre hidegebb lett, de az aláírásért tekergő sor nem akart a végére érni. Mígnem megtörtént.
Magyar Pétert első ízben arról kérdeztük, mit tart Szekszárd és a térség legnagyobb problémájának, legsürgetőbb megoldandó kérdésnek. Többek között az elvándorlást említette.
Az átrajzolt választó körzetek esetleges ráhatása az eredményre szerinte nem lényeges, elmondása szerint a Tisza nyerni fog Tolnában és az országban is, a kormánypártoknak pedig azt üzente, további jó rajzolgatást.
Felmerül a kérdés, hogy egy Tisza-kormány felállása során, milyen sorsra juthat a fideszes többségű önkormányzat Szekszárdon, milyen együttműködési lehetőségek merülhetnek fel, hogyan is képzelik el a közös munkát az önkormányzatokkal.
Végül pedig Mark Ruffalo megjegyzése is előkerült, amiben az amerikai színész a pécsi állomáson készült fotót osztotta meg saját oldalán azzal a szöveggel, hogy „Ez az! Szabadítsátok fel magatokat magyar testvéreim!”
Ahogyan az interjú után ballagtam hazafelé, elcsíptem néhány szót egy család párbeszédéből, amiből azt merem következtetni, hogy számukra sokat jelentett a miniszterelnök-jelölt ittléte. Egy másik, főként fiatalokból álló csapat pedig heves gesztikulációval vitatta meg az elhangzottakat. Mellettük pedig egy rongyos öltözetű szakállas úr kortyolta a sötét löttyöt a flakonból. Ő nem gesztikulált.


