Az elmúlt hétvégén Szegeden mérték össze tudásukat a kajak-kenusok, itt rendezték meg ugyanis a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságot.
A versenyen a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület népes csapattal képviseltette magát. Inger Nikoletta, a szekszárdiak edzője érdeklődésünkre elmondta, hogy ez egy rendkívül erős, nehéz verseny, ahova csak a legügyesebbek tudják kvalifikálni magukat. Ennek ellenére a szekszárdi klub színeiben összesen harminc fő szállt vízre a két korosztályban. A gyerekek ezer és kétezer méteren álltak rajthoz, korosztálytól függően többféle verzióban.
– Itt már mini kajak és kajak négyesekben is tudnak versenyezni párosokban, illetve egyéni számokban. Azt gondolom, hogy egészen jól zártuk ezt a bajnokságot. Sajnos volt olyan versenyzőnk, akinél érmet vártunk, de lebetegedett, így nem tudott részt venni. Ez egy pici hiányérzetet ad számunkra, de így is szépen szállították a gyerekek az érmeket. Többen lettek magyar bajnokok is, például a kölyöklány négyesünk, de a fiú mini kajak négyesünk is a dobogó legtetejére állhatott, emellett pedig nagyon sok pontszerző helyünk volt – értékelte a hétvégi szereplést Inger Nikoletta. Mint ismert, a bajnoki pontok év végén összeadódnak, amelyek alapján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség felállíthatja a bajnoki ranglistát.

A szekszárdiak edzője kiemelte, hogy a magyar bajnokságra feljutó versenyzők az egész év során nagyon szépen teljesítettek, akik most a jól megérdemelt háromhetes pihenőjüket kezdik meg. A klubban ennek ellenére folytatódik a munka, ugyanis most hétvégén rendezik meg ugyancsak Szegeden a Serdülő, Ifjúsági és U23-as Magyar Bajnokságot. Többeknek fontos mérföldkő ez a verseny a válogatottságába történő bekerüléshez, ezen felül a serdülő korosztály innen juthat ki az Olimpiai Reménységek Versenyére is.
Dobogós szekszárdi eredmények a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságon
Magyar bajnokok:
Kercsmár Emma Lujza K4 Női Kölyök U13-U14 1000 m
Rohn Panka K4 Női Kölyök U13-U14 1000 m
Márta Ágnes Anna K4 Női Kölyök U13-U14 1000 m
Keserű Lilla Mónika K4 Női Kölyök U13-U14 1000 m
Tóbiás Arnold MK4 Férfi Gyermek U10-U11 1000 m
Tóth Richárd MK4 Férfi Gyermek U10-U11 1000 m
Pál Dávid MK4 Férfi Gyermek U10-U11 1000 m
Görbe Márk MK4 Férfi Gyermek U10-U11 1000 m
- helyezettek:
Dudás Gergő MK4 Férfi Gyermek U12 1000 m
Keserű István MK4 Férfi Gyermek U12 1000 m
Kovács Márton MK4 Férfi Gyermek U12 1000 m
Horváth Dávid MK4 Férfi Gyermek U12 1000 m
- helyezett:
Sáfrány Botond K1 Férfi Kölyök U13. 2000m


