A dombóvári rendőrök egy idős, kocsolai férfi pénzét szerezték vissza a tolvajoktól – közölte pénteken a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Tájékoztatnak, hogy egy 76 éves kocsolai férfi feljelenést a napokban, mert ellopták a nyugdíjának egy részét. Elmondta, hogy előző nap az utcában élő fiatal párral beszélgetett, amikor a postás hozta a havi juttatását. Ő a szokásos helyre tette a pénzét, és tovább beszélgetett, majd a pár férfi tagjával az udvaron dolgozott egy-két órát. Miután a fiatalok elmentek, akkor vette észre, hogy 120 ezer forint eltűnt.
A dombóvári rendőrök a feljelentést követően azonnal a pár otthonához mentek. A közlemény szerint a 29 éves férfi és 30 éves párja bevallották, hogy együtt tervelték ki tettüket. Az elvitt pénzt nem költötték el, hanem egy befőttes üvegbe rejtették, melyet a nyomozók le is foglaltak.
A rendőrök mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetése miatt, az ellopott nyugdíjat pedig még aznap visszaadták a 76 éves sértettnek, aki hálás szívvel köszönte meg a gyors intézkedést.



