A paksi rendőrök néhány órán belül elfogták azt a helyi asszonyt, aki ellopott egy pénztárcát egy bevásárlókocsiban felejtett táskából, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
A napokban tett feljelentést a Paksi Rendőrkapitányságon egy férfi, mert az egyik élelmiszerüzletben valaki elemelte a tárcáját az irataival és több tízezer forintjával együtt a bevásárlókocsiban felejtett kézitáskájából.
A bejelentést követően gyors információgyűjtésbe kezdtek a rendőrök, majd személyleírás alapján hamarosan igazoltattak egy szintén helyi nőt. A lopott pénz – 83 000 forint – még a zsebében volt. Elmondta, hogy időközben már eldobta a pénztárcát, de később az is hiánytalanul megkerült.
A paksi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a tolvajt, aki részletes beismerő vallomást tett, a sértett kára hiánytalanul megtérült.


