Elég gyenge kifogással próbált terelni a fiatal, aki valaki más drága cipőjére cserélte saját kopott lábbelijét, derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
A történet szerint egy paksi fiú tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki a helyi strandról ellopta a 65 000 forint értékű sportcipőjét, helyette egy koszos, kopott lábbelit hagyott ott. Mint elmondta, egy társaság volt a szomszédos napozóágynál, és még arrébb is pakoltattak vele, hogy ne zavarja őket.
A rendelkezésre álló személyleírás és kamerafelvételek alapján néhány nappal később a Nagydorogi Rendőrőrs járőre kiszúrt egy bicikliző fiút a településen, aki a feljelentésben szereplőhöz hasonló lábbelit viselt. Másnap elszámoltatták a 19 éves helyi fiatalembert, majd kihallgatták. A fiú beismerő vallomást tett, elmondása szerint tréfának szánta, hogy a saját, régi sportcipőjét kicseréli az újra. A cipőt lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosának.


