Kellemes nyári idő várható a héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok alatt marad és a hajnalok is frissítőek lesznek. A szél élénk, olykor erős lesz. Csütörtökön átmenetileg megnövekszik a felhőzet és megnő a csapadék esélye, de a hétvégére ismét jellemzően száraz idő várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják az országot kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati, délnyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik. A hőmérséklet csúcsértéke általában 26 és 31 fok között várható, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum.
Kedden a déli, délnyugati harmadban több felhő, kevesebb napsütés valószínű, másutt a napos időt követően délutánra gomolyfelhők képződnek, illetve érkeznek is felhőtömbök észak, északnyugat felől. Helyenként a déli, délnyugati harmadban alakulhat ki eső, zápor, kis eséllyel zivatar, de később északon is lehet csapadék.
Szerdán csökken a felhőzet, a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre lehet számítani, de helyenként eső, zápor, kisebb eséllyel zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 7 és 17, délután 23 és 28 fok között alakul.
Csütörtökön észak, északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt megnő a csapadék kialakulási esélye is. Az északnyugati, nyugati szelet továbbra is élénk, több helyen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változhat.
MTI


