A Szekszárdi Sportközpont atlétika szakosztálya immár öt válogatott sportolóval is büszkélkedhet. Szőke Gergő edző rádiónknak elmondta, büszke arra, hogy az…
Böngészés: Szekszárd
A Mokk’Art Egyesület által életre hívott PIC-túra Alkotótábort idén második alkalommal rendezik meg, amelynek keretében nyolc festőművész és egy művészeti…
Szúnyoggyérítés lesz a héten a Duna mentén Komárom, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében a vízhez közeli településeken, összesen negyvenkétezer…
Az Észak-Macedón Köztársaság területén jelentős erdőtüzek pusztítanak, amelyek megfékezéséhez a balkáni állam nemzetközi segítséget kért – derül ki a Tolna…
A gyászhírt a Szekszárdi Utánpótlás-nevelő Futball Club (UFC) osztotta meg közösségi oldalán, csütörtökön. Búcsúzunk egy szurkolónktól, egy labdarúgótól, egy volt…
Augusztus elsejével elindult az Illyés Gyula Könyvtár költöztetése, az új helyszín a tavaly elkészült Tudásközpont Hunyadi utcai épülete. Az áttelepülés…
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal szervezett gyermektábort Szekszárdon, ahova a rendőrség munkatársai is meghívást kaptak – derül ki a Tolna Vármegyei…
Ügyfélfogadási szünet lesz a Szekszárd, Augusz Imre utcai kormányablakban – hívja fel a figyelmet honlapján a Tolna Vármegyei Kormányhivatal. A…
Egy újabb rekorder gyorshajtó akadt lencsevégre a 6-os főúton Szekszárd térségében, írja keddi közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Tájékoztatnak, hogy…
Július 30-án zárul a Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga által meghirdetett kampány, melynek célja figyelemfelhívás a népbetegséggé…

