16 ember ellen emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség néhány nappal a sikeres rendőrségi vizsgálat befejezését követően, és ellenük összesen…
Böngészés: Szekszárd
Az egyetemi tanulmányok diákok és oktatók számára is kitüntetett pillanata minden évben a záróvizsga. Különösen, ha valamelyik szak esetében először…
Egy történet és képek elküldésével ebben az is bárki nevezhetett az Év Fája versenybe egyedi fát vagy facsoportot. A május…
Lépésszámlálással lehetett támogatni oktatási intézményeket, végül 100 iskola nyert egymillió forintos támogatást, amelyet sporteszközökre költhetnek. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége és…
Ács Rezsőt a szekszárdi közgyűlés mindkét frakciója összefogva állítaná fel a pozíciójából. Elmaradt Ács Rezső, Szekszárd polgármestere ügyében a június…
Az UFC-s közösség mellett az önkormányzat képviselői, valamint a támogatók is megjelentek az eseményen. Változatos és szórakoztató programok fogadták azt…
Véget ért a „Május a vérnyomásmérés hónapja” elnevezésű országos vérnyomásmérő kampány. A Magyar Hipertónia Társaság (MHT) a múlt héten tartotta…
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleménye szerint a szekszárdi rendőrök a napokban befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben többeket…
A Polgármesteri Hivataltól kapott információk szerint pénteken ismét szúnyoggyérítés lesz Szekszárdon. A tervek szerint a védekezésre június 16-án, a napnyugta…
A szekszárdiak mellett jönnek a medinai, faddi, bogyiszlói, tolnai és mözsi, bátaszéki és őcsényi termelők, akiktől mindig ízletes, falusi csemegékre…

