A tájékoztatás és koordináció, később pedig a 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kormányzati Szolgáltató…
Böngészés: Belföld
Idén május 11-én is kiemelt figyelmet kap a kulturált és biztonságos közlekedés fontossága, hívja fel a figyelmet közleményében a MÁV,…
Az idén harmadik alkalommal indítja el a sajtbíraképzést a Magyar Sajtkészítők Egyesülete a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Tej…
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – jelentette pénteken a Központi Statisztikai…
A MÁV-START jegykiadó automatáinak megrongálása súlyos kárt jelent a vasúttársaság és az utasok számára. A sérült vagy tönkretett készülékek javítása…
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben…
A „mentes” termékek munkacsoportjának megalakulásával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt szakmai tevékenysége – közölte a NAK szerdán az…
Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás – többek között ez derül ki…
Idén áprilisban az írországi Dublinban rendezték meg a legnagyobb európai, közlekedés és mobilitás témájú rendezvényt, a Transport Research Arena konferenciát.…
Ma elkezdődnek az írásbeli érettségik. Mutatjuk, hogy milyen vizsgákon adnak számot a tudásukról a diákok, és azt is, hogy hány…

