Az Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesület március 28-án, szombaton figyelemfelkeltő rendezvényt szervez az Autizmus Világnaphoz kapcsolódóan. Az esemény célja évről évre változatlan, felhívni a figyelmet az autista embertársaink és családjaik megértésére, elfogadására és támogatásukra.
Az Esőmanók, esőmenők jótékonysági futás és kerékpározás elnevezésű eseményük évről évre megmozgatja nemcsak a szekszárdiakat, hanem a környéken élő családokat is. Az eseményen évről évre több százan vesznek részt, vannak akik futva, mások tekerve teljesítik a távok valamelyikét.
Idén március 28-án, szombaton várják a mozogni vágyókat Szekszárdon, a Garay téren. A résztvevők ezúttal is több táv közül választhatnak, így elsősorban a legkisebbeket az egy kilométeres sétára, futásra, de a hagyományokhoz hűen 5 kilométeres, valamint 11 kilométeres távokat is lehet teljesíteni, utóbbit kerékpárral is.
A rendezvényre való nevezéssel és támogatói termékek vásárlásával az Esőmanók Egyesület működését és azon keresztül az autizmussal élő embertársainkat, családjaikat és a velük foglalkozó szakembereket lehet támogatni.
Nevezni online március 14-ig lehet, utána már csak a helyszínen, az esemény napján van erre lehetőség.


