Egy 23 és egy 26 éves kereskedőt vettek őrizetbe a nyomozók, derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményéből.
Ismertetik, hogy még év elején indult hivatalból eljárás egy bonyhádi fiatal és társai ügyében, felmerült ugyanis, hogy nemcsak használják az illegális szereket, hanem árusítják is.
A rendőrök június 19-én, csütörtökön hajnalban lepték meg a fiatalokat Komlón, amikor egy 26 és egy 31 éves fiatalember ment vásárolni a 23 éveshez. Az autóban ültek, mikor megjelentek a nyomozók.
Tájékoztatnak, hogy a kocsiból mérleg, mobiltelefonok, némi fehér por (gyorsteszt alapján kokain) és 113 500 forint került elő. A helyi kereskedő lakásából lefoglaltak körülbelül 30 gramm zöld növényi törmeléket (gyorsteszt szerin marihuánát), mérleget, valamint 205 500 forintot és a bűncselekmény elkövetéséhez használt autót is.
Kihallgatásukat követően a két fiatalabbat őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat. A vallomások szerint a közelmúltban 130 gramm körüli füvet adtak-vettek egymás között, egy részét saját használatra, a többit terjesztették.
Közlik, hogy a kábítószer-kereskedelem bűntettének és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt indított eljárás a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tovább folytatódik. A nyomozók vizsgálják újabb fogyasztók és kereskedők kapcsolatrendszerét is.