Nagy István agrárminiszter hétfői tájékoztatása szerint, két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe – tudatta az MTI.
A Hungarikum Bizottság úgy döntött, hogy a Pető András orvos-gyógypedagógus által megalapozott konduktív pedagógia módszer kerül be a Hungarikumok Gyűjteményébe, amelyet magyar szakemberek alkottak és használnak ma is világszerte.
A konduktor képesítés csak Magyarországon szerezhető meg, a köznevelés és a közegészségügy része, így támogatással a rászorulók is igénybe vehetik. Ez a szolgáltatás a határon túli magyarok számára is elérhető 2014 óta.
Szintén hungarikum lett a keleti típusba tartozó magyar nyereg is, amelyet a török elleni harcokban használt a könnyűlovasság.
A Kárpát-medencében történt megtelepedést követően bizonyos fejlődésen ment át, tiszafüredi változata parasztságunk köznapi életében és ünnepi alkalmaiban is megbecsülés tárgya volt – ismertették.
Bővült a Magyar Értéktár is. A Magyarország tortája verseny, amely már 18 éve a Magyar Cukrász Ipartestület által kerül megrendezésre, az 1800-as években alakult Szarvasi Arborétum és a Bükki ősember-barlang is az Értéktárba kerültek.
A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon – közölte az Agrárminisztérium.
MTI


