Május 5-én, hétfőn egy tűzesethez és három közlekedési balesethez riasztották a vármegye tűzoltóit – adta hírül keddi közleményében a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Közlik, hogy egy lakóház 80 négyzetméteres tetőszerkezete égett hétfő délután Faddon, a Tasnád utcában. A tűzeset helyszínére a paksi hivatásos, a tolnai önkormányzati és a faddi önkéntes tűzoltók vonultak, akik három vízsugár és kéziszerszámok segítségével, a tető megbontásával oltották el a keletkezett lángokat. A közlemény szerint az ingatlanban élő három felnőtt és négy gyermek elhelyezéséről a település polgármestere gondoskodott.
Ismertetik, hogy fának csapódott egy gépkocsi hétfő hajnalban Szászváron, a 65168-as számú út első kilométerénél. A baleset helyszínére a bonyhádi hivatásos és a szászvári önkéntes tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet, amelynek sofőrjét a mentők kórházba szállították.
Összegzik, hogy 2025-ben már 65 alkalommal kellett beavatkoznia a vármegyei tűzoltóegységeknek közlekedési baleseteknél, amelyek során 31 utas sérült meg.
Felhívják a figyelmet, hogy a megváltozott időjárási feltételek, hirtelen érkező csapadék esetén fokozott óvatosságra van szükség, csak az útviszonyoknak megfelelő műszaki állapotban lévő gépjárművel szabad közlekedni, és a megválasztott sebesség mindig legyen összhangban a közlekedést befolyásoló tényezőkkel.
Kitérnek arra is, hogy erősebb szél esetén a széllökések mellett közutakra dőlt fákkal, leszakadt faágakkal is célszerű számolni.