A Szekszárdi Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy 51 éves budapesti férfi ellen.
A vádirat szerint a vádlott internetes álnéven felvette a kapcsolatot a Szekszárdon élő nővel, akivel bizalmi kapcsolatot alakított ki, melynek során több alkalommal személyesen is találkoztak Budapesten és Szekszárdon. Ezt követően a vádlott közölte a sértettel összeköltözési szándékát, aki azonban ettől elzárkózott, majd 2024 őszén lezárta a kettejük közötti kapcsolatot.
A vádlott a szakítást nem tudta elfogadni, ezért a nőt telefonon, valamint Messenger és Viber alkalmazásokon kereste fel, a sértett kifejezett kérése ellenére. A férfi 2024 szeptembere és decembere között háromszáznál is több alkalommal hívta a nőt, aki a hívásokat nem fogadta. Emellett a terhelt 2024. november 25-én tíz pizzát rendelt a sértett nevében az egyik szekszárdi pizzériából, valamint szintén ezen a napon a nevében szobát foglalt az egyik szekszárdi vendégházban, annak tudta nélkül.
A vádlott cselekményeivel a nőt rendszeresen és tartósan háborgatta, mellyel magánéletébe, mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott.
A sértett a zaklatás vétsége miatt előterjesztette joghatályos magánindítványát a vádlottal szemben.
A vádlott gyanúsítotti kihallgatását követően teljesen felhagyott a zaklatással.
A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.


