Egyházaskozáron igazoltattak egy dílert, azóta pedig a bíróság egy újabb kereskedőt is letartóztatott.
A napokban a szomszédos vármegyében ellenőrizték közúton az egyik dílert pont kábítószer-vásárlás után, írja a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Ruhájából 11,92 gramm fehér, kristályos, az utastérből 155,53 gramm droggyanús anyag került elő. Dombóvári tartózkodási helyén többek közt három őrlőt, vegyszert, vákuumfóliákat, 29 Elf Bart, pénzt, ékszert és telefont foglaltak le a nyomozók, továbbá a kábítószer szállításához használt autót. Az árut értékesítő mázai férfi ruhájából a helyszínen előkerült az áruért kapott 450 000 forint. Lakásán és szászvári tartózkodási helyén összesen 440 grammnyi zöld növényi származékot, 10,5 gramm fehér, kristályos anyagot, egy tő cannabist, valamint pénzt foglaltak le.
Mindkét kábítószer-kereskedőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Időközben a bíróság mindkettőjüket letartóztatta.
A vallomásokból kiderült, a füves cigit szálanként 5000, a Kati nevű drog grammját 10 000 forintért értékesítették. Korábban csak fűvel üzleteltek, idén kezdték a kristályos anyag terítését. Az eddigi adatok alapján mindkét díler több millió forintos forgalmat bonyolított le az elmúlt másfél évben.
A Bonyhádi Rendőrkapitányságon folytatódik az eljárás, mely kiterjed a dílerek felső kapcsolatainak feltérképezésére és számonkérésére is.


