Új, korszerű fejlesztések érkeztek Szekszárdra. Huszonhárom állomásra helyeztek el új információs táblákat a buszpályaudvaron.
A pályaudvaron egy olyan korszerű utastájékoztató rendszer került felszerelésre amely egyedülálló, modern technológia, mondta Berlinger Attila Szekszárd polgármestere a szerdán megtartott sajtóeseményen. Huszonhárom kocsiállomásra kerültek fel a digitális kijelzők.
Mint elmondta, néhány gomb megnyomásával bárki áttanulmányozhatja a táblát, így gyengénlátók vagy kerekesszékesek is könnyen használhatják majd. Ráadásul bemondja a pontos időt és azt is, hogy mikor indul a következő járat.
A polgármester azt is közölte, hogy a fejlesztés 50 millió forintba került, ezt az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV saját forrása tette össze.
Az eseményen jelen volt Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója is, aki elmondta, hogy ez a mostani szekszárdi fejlesztés egy hosszútávú fejlődési terv első állomása, majd magáról a tábláról beszélt.
A vezérigazgató hozzáfűzte, a Szekszárdot érintő beruházás második lépcsőfoka, hogy a helyi közlekedésben érintett állomásokra is kikerüljenek ezek a táblák.
Horváth István a térség országgyűlési képviselője örömét osztotta meg a jelenlévőkkel, majd az állomások felújításáról esett szó.


