Nem volt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset a hétvégén Tolna vármegyében, közölte a rendőrség hétfőn.
Tíz anyagi káros baleset történt, melyből három esetben a sebesség nem megfelelő megválasztása, egy esetben sávváltás következtében fordult elő, négy parkolás közben történt, kettő pedig tolatás során.
Az egyik anyagi káros baleset március 27-én 16 óra 40 perckor Ozorán történt, ahol egy autós nem megfelelően választotta meg a sebességét és egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett és az út mellett lévő fa szemét tároló ládának ütközött. Személyi sérülés nem történt, azonban az intézkedés során kiderült, hogy a nő vezetői engedéllyel nem rendelkezik, a járművezetéstől el van tiltva, ezért ellene büntető feljelentés készült.
A hétvégén három ittas sofőrrel szemben intézkedtek kollégáink. A mért értékek alapján mindhárom esetben büntető feljelentést tettek és vezetői engedélyüket elvették.





