Az ünnepi hosszú hétvégén 18 balesetről érkezett bejelentés, három balesetben öten sérültek meg, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
Április 3-án, pénteken délután 16 óra körül egy autós közlekedett az 55-ös főúton Pörböly irányából Baja irányába. Haladása során a 110-es kilométerszelvényben egy kerékpáros előzésébe kezdett, de nem volt eléggé körültekintő. Későn észlelte, hogy egy előtte haladó autós balra kanyarodási szándékát jelezve forgalmi okból megállt. Az ütközést elkerülni már nem tudta, a balesetben mindketten könnyebben sérültek.
Április 4-én, szombaton két súlyos sérüléses balesetről érkezett bejelentés. Délután háromnegyed öt körül Magyarkeszi, Köztársaság utcában kerékpározott egy nő, amikor a 18-as szám előtt ismeretlen okból elesett és súlyos sérülést szenvedett.
Szintén szombaton délután, 16 óra 50 perc körüli időben a 65-ös főúton Szakály irányából Hőgyész irányába közlekedett egy motoros. A 28-as kilométerszelvényben haladt, amikor egy balra ívelő kanyarban – feltehetően a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt – lesodródott az úttestről és elesett. A motoros és utasa is súlyosan megsérült a balesetben.
Az anyagi káros balesetek között több vadelütés és parkolói koccanás is volt, valamint történt több utolérés is. Egy esetben egy ittas kerékpáros parkoló autónak hajtott Váralján. Három esetben a baleset okozója adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.
Az elmúlt négy napban öt ittas sofőrrel szemben intézkedtek kollégáink, a mért eredmények alapján két esetben közigazgatási bírság kiszabására került sor, három esetben büntető feljelentést tettek.


