Megtartotta állománygyűlését csütörtökön a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság, melyen beiktatták az új főkapitányt, dr. Hablicsek Nikolettát.
Dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztály vezetőjeként tevékenykedett az elmúlt időszakban, május elsejétől pedig a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányaként látja el feladatait.
– Huszonnyolc éve vagyok a rendőri pályán, de azért egy Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságot vezetni igazán megtisztelő. Azt gondolom, hogy az előző kapitány is remek munkát végzett – nyilatkozta dr. Hablicsek Nikoletta a beiktatás után.

Mint elmondta, május elsejével érkezett a beosztásba, első dolga most az, hogy megismerje a vármegyét, a helyi sajátosságokat és nem csupán a rendőri munka helyzetét, hanem a helyi embereket is, azt, mi fontos nekik, mik a prioritások.
– A vármegye rendőri eredményei nagyon jók mind bűnügyi, mind rendészeti szempontból, de természetesen van tennivalónk. Például a közlekedés biztonságát illetően, hiszen országszerte jellemző, hogy emelkedik a balesetek száma, ezt szeretnénk megállítani – mondta. Majd hozzátette, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elleni határozott fellépés folytatódik, külön figyelmet fordítva a prevencióra.
Az állománygyűlés állófogadással zárult.