Száznegyven évvel ezelőtt született a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja, a költő, író, műfordító és irodalomtörténész Babits Mihály.
Babits Mihály 1883. november 26-án látta meg a napvilágot Szekszárdon. Ady Endre és Móricz Zsigmond mellett a Nyugat első nemzedékének a legjelentősebb művésze volt, a kora irodalmi életének a meghatározó alakja. Mint a Nyugat szerkesztője, majd a főszerkesztője és a Baumgarten-alapítvány művészeti főkurátora nagy hatást gyakorolt az irodalmi életre. Erőteljes zeneiséget, impresszív hatásokat, filozofikusságot mutató lírai műveiben a „tudós költő” reflexív alakja bontakozott ki, aki érzékenyen – bár mindvégig művészi magatartással – reagált a külső változásokra. Ezt mutatja a Levelek Irisz koszorújából kötete (1909). A háborúellenessége mutatkozik meg a Játszottam a kezével (1915) és a Fortissimo (1917) című költeményeiben. Az elzárkózó, öncélú művészi magatartás (ön)bírálata, a pályát lezáró remekműve a Jónás könyve (1940). Prózaírói munkásságából a regényei, a Tímár Virgil fia (1922), a Kártyavár (1923), valamint a legjelentősebb, a Halálfiai emelkednek ki (1927). A műfordítói munkásságának a csúcsa Dante főművének a lefordítása.
A születése 140. évfordulóján emlékezzünk rá azzal a gondolattal, amelyik a Fiumei úti sírkertben található síremlékén olvasható:
„Nem az énekes szüli a dalt:
a dal szüli énekesét.”
(B. M.: Mint forró csontok a máglyán)
