A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház idén is megrendezte a Szekszárdi Hypertonia Napok című rendezvényét a Babits Mihály Kulturális Központban, tudtuk meg a kórház oldaláról.Már nyolc éve a rendezvény fő szervezője és házigazdája dr. Benczúr Béla, amelyet idén is a Magyar Hypertonia Társaság támogatta szakmailag.A megnyitón dr. Pátri Eszter, tisztifőorvos, valamint dr. Almási István orvosigazgató-helyettes köszöntötte a résztvevőket.„A hipertónia az első számú néma gyilkos. Hosszú ideig tünetmentes, és gyakran akkor okoz panaszt, amikor már életveszélyes állapotot idéz elő – agyvérzést, főütőér-repedést, aortadisszekciót. Pedig mindez megelőzhető lenne” – fogalmazott dr. Benczúr Béla.Kiemelte, hogy a rendezvény találkozási lehetőséget biztosít kardiológusok, diabetológusok, nefrológusok és háziorvosok…
Szerző: Pál Valéria
Elsőtiszti kinevezéseket és elismeréseket adott át az országos katasztrófavédelmi főigazgató, közölte a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM OKF főigazgatója 2025. december 1-jei hatállyal kinevezte: tűzoltó századossá Nász Imre József tűzoltó főtörzsőrmestert (borítóképünkön) tűzoltó hadnaggyá pedig Ábrahám Béla Csaba tűzoltó törzsőrmestert a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába.A kinevezési okmányok átadását követően a tisztek fogadalmat tettek. Mindezek után az országos katasztrófavédelmi főigazgató elismeréseket adott át a Belügyminisztérium és szervei állományában eltöltött harmincöt év elismeréseként, illetve a hősies helytállásáért.A rendezvény végén Vietórisz Ágnes tűzoltó ezredes valamennyi megjelentnek gratulált, pályafutásukhoz sok sikert kívánt, illetve külön köszönetet mondott azoknak…
Az ENSZ Közgyűlése 1993-ban határozatot fogadott el a nők elleni erőszak megszüntetéséről, majd 1999-ben november 25-ét a nők elleni erőszak megszüntetésének napjává nyilvánította.Mint azt, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság facebook posztjában írja, leggyakrabban a nők válnak a családon belüli- és nemi erőszak áldozataivá világszerte, ezért is fontos felhívni a figyelmet a veszélyeztetettség korai felismerésének lehetőségeire, és a segítségkérés és segítségnyújtás módjára.A rendőrség kéri, hogy figyeljenek jobban a környezetükben élőkre, és soha ne legyenek közömbösek a környezetükben élőkkel szemben. Amennyiben tudomásuk van családi vagy párkapcsolati erőszakról, bátorítsák az áldozatot arra, hogy kérjen segítséget.Ingyenesen hívható számok 0-24 óra között:112 (Egységes Segélyhívó Rendszer)06 80…
Karbantartási munkálatok miatt 2025. december 5-én, pénteken szünetel az ügyfélfogadás a bátaszéki kormányablakban, értesültünk a Tolna Vármegyei Kormányhivatal oldaláról.Mint azt írják, az érintett napon Tolna vármegye további kormányablakai készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére.A megértésüket köszöni a Tolna Vármegyei Kormányhivatal.
Minden év harmadik csütörtöke a Ne gyújts rá! világnap, melynek keretében a bűnmegelőzési szakemberek tartottak előadásokat a vármegye iskoláiban, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.A Tolna vármegyei bűnmegelőzési szakemberek folyamatosan járják az iskolákat, és hívják fel a figyelmet a dohányzás káros hatásaira a Ne gyújts rá! világnap keretében.November 19-én délután Tóth Szilvia r. tőtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere tartott előadást a Kaposszekcsői Általános Iskola 7–8. osztályos tanulói részére, és tájékoztatta a diákokat a dohányzás káros hatásairól, veszélyeiről, különös tekintettel az illegális dohánytermékekre.Bíró Ilona Mária r. főtörzsőrmester, a Paksi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere november 20-án a Rendőrségi Drogprevenciós Program (RedP) keretében a…
A paksi, Duna-parti vadgesztenyesor nyerte el a 2025-ös év fasora díjat a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen. A díjat egy ünnepélyes november 21-i átadón vehették át, és ez az első alkalom, hogy Paks ilyen tematikus nevezést nyújtott be a gesztenyesorral- tudtuk meg a TelePaks Facebook oldaláról.Az idei, immár 32. megmérettetésen többszáz település 400 pályázata versengett. A november 21-i, ünnepélyes díjátadón több mint 50 szakmai és közel 30 támogatói elismerés talált gazdára. Fodor-Szurovszki Tünde, főkertész elmondta: Paks idén először nyújtott be tematikus nevezést a gesztenyesorral.A díj szól azoknak is, akik egykor elültették ezeket a fákat, a korábbi főkertészeknek, faápolóknak, favizsgálóknak és mindenkinek,…
Az elmúlt 72 órában összesen 15 balesetről érkezett bejelentés, három esetben személyi sérülés is történt, közölte hétfőn a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Pénteken kora reggel az 56-os főúton Bátaszékről Várdomb irányába közlekedő autós nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a jármű sebességét, így a vizes aszfalton megcsúszott, letért az úttestről és az árokba hajtva egy fának ütközött.Az autóban egyedül utazó nő könnyebben megsérült.Szombaton az M6-os autópályán, Tolna térségében történt személyi sérüléses baleset, amelyben a sofőr könnyebben sérült meg.Vasárnap Szekszárdon, a Rákóczi utcában egy autós a figyelmetlensége miatt kocsijával nekiütközött egy parkoló autónak, amit az ütközés ereje elmozdított a helyzetéből. A sofőrnél a…
A NAV bizonylattesztelési forgatókönyvet tett közzé, hogy segítse az e-pénztárgép fejlesztőket, forgalmazókat. A forgalmazási engedélyhez szükséges vizsgálaton az e-pénztárgépnek egy előre megadott feladatsor szerint kell bizonylatokat kiállítania, ami alapján a NAV ellenőrzi, hogy az eszköz megfelel-e a követelményeknek, közölte a NAV.Az e-pénztárgépek engedélyezésekor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal típusvizsgálatot végez, ellenőrzi, hogy az eszköz megfelel-e a jogszabályi feltételeknek és a fejlesztői dokumentációnak.Mint azt írják, a most publikált tesztelési forgatókönyv azt a konkrét bizonylatlistát tartalmazza, amit a típusvizsgálat alkalmával az engedélyezés alatt álló e-pénztárgépnek ki kell állítania. A forgatókönyv tartalma időről időre bővül, változik, a folyamatban lévő engedélyezési eljárásokban mindig a…
Felhős, csapadékos idővel indul a hét, majd átmenetileg szárazabb és naposabb idő várható, de a hétvégére újra beborul – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.A közlemény szerint hétfőn egyre több felhő képződik az ország felett, és estére mindenhol záródik a felhőtakaró. Az északkeleti tájakon, leginkább a határmentén délután előfordulhat havazás, majd a középső országrészben elered az eső. Északkeleten is halmazállapotot vált a csapadék, átmeneti ónos eső a határ közelében előfordulhat. A déli szél többfelé élénk, helyenként erős lesz.A hőmérséklet csúcsértéke hétfőn általában 2 és 8 Celsius-fok között alakul, de az északi határ mentén ennél hidegebb lesz…
Borult, csapadékos idő várható a hétvégén, pénteken és szombaton többfelé havazhat, és a szél is megélénkül – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.Pénteken borult lesz az ég, legfeljebb átmeneti szakadozások fordulhatnak elő. Csaknem országszerte várható – helyenként tekintélyes mennyiségű – csapadék, mégpedig több hullámban. A Dunántúlon és az északi hegyekben már jobbára havas esőre, havazásra van kilátás, de a nap folyamán előbb az Északi-középhegység alacsonyabb részein, majd késő délutántól, estétől a középső országrészben is egyre többfelé tapadó hó válthatja fel ezt. A magasabb helyeken vastagabb hótakaró is létrejöhet, míg síkvidéken inkább a vékonyabb,…

