Az elmúlt öt napban kilenc közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök, ahol négy esetben személyi sérülés is történt, közölte hétfőn a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.December 24-én Tolnán egy autós a Zrínyi Miklós utca és a Madách utca kereszteződésébe behajtva figyelmen kívül hagyta az – Elsőbbségadás kötelező- jelzőtábla jelzését és a kocsi elejével nekiütközött a Perczel utca irányából a Hajós utca irányába közlekedő biciklis kerékpárjának. A kerékpáros az ütközés miatt elesett, a helyi asszony pedig súlyosan megsérült a balesetben.Ugyanezen a napon egy autós közlekedett a Tolnai utca irányából a Szent István utca felé, amikor ismeretlen okból letért a jobb oldali padkára, majd az…
Szerző: Pál Valéria
Fagyos, szeles, télies idővel ér véget az év: szilveszter napján, szerdán napközben megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb havazás, hózápor lehet, valamint az erős, viharos szél mellett mindössze mínusz 1 és plusz 4 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Az új év első napján, csütörtökön nagyobb területen csökkenhet a felhőzet, majd a hétvégére visszatér a felhős, borult idő, és a csúcsérték kicsit magasabban, 1 és 9 fok között alakul – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Hétfőn derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nélkül. A nyugati, délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A…
Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kíván a Rádió Antritt szerkesztősége.
A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum intézményei az adventi időszakban jószolgálati tevékenységgel járultak hozzá a térség közösségeinek ünnepi hangulatához, tudtuk meg a szakképzési centrum oldaláról.A december 15-19. között megrendezett „Jószolgálati hét” célja nemcsak az ünnepi örömszerzés volt, hanem a közösségi felelősségvállalás erősítése is. A programok többsége kapcsolódott a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum intézményeinek szakmai profiljaihoz.Néhány program, amelyek a „Jószolgálati hét” keretében valósultak meg:A Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium tanulói szépészeti kezelésekkel segítették az idősek otthonának lakóit, karácsonyi műsorral kedveskedtek, rászoruló gyermekek számára édességeket, menhelyen élő állatok számára pedig eledelt gyűjtöttek.A Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium diákjai Dombóváron a…
2025-ben is részt vettek hagyományos karácsonyi jótékonysági akciójukban a Wind & Fire MC tűzoltó motoros klub tagjai. Az idei év különlegessége volt, hogy az ország két pontján is sikerült örömet szerezniük rászoruló családoknak – tudatta a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.December 8-án Komáromban három családnak, december 22-én pedig Tolnán és Tolna-Mözsön két családnak juttatott el karácsonyi ajándékcsomagokat. Tolna vármegyében az adományokat két szekszárdi hivatásos tűzoltó, egy dunaföldvári önkéntes tűzoltó, valamint egy korábbi tolnai önkormányzati tűzoltó adta át személyesen.Mint azt közleményükben írják, a Wind & Fire MC a világ számos országában jelen lévő, motorozó tűzoltókat tömörítő közösség, amely a közös motorozás mellett…
Az év eleji összeghez képest 2026-ban megduplázódik a családi adókedvezmény összege, így 2026. január 1-től egy gyerek után már havonta nettó 20 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak. A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után jövőre pedig már havi nettó 20 ezer forint kedvezmény vehető igénybe, közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal keddi közleményében.Január 1-től már elérhető a kedvezmény igényléséhez szükséges adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan lehet beadni, illetve papír formájában is leadható a munkáltatónál.Mint azt írják, a családi kedvezmények keretösszege – a családi jövedelem függvényében –…
Könnyítést kapnak a kis- és középvállalkozások, emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, illetve sokkal kevesebb bevallást kell beadniuk azoknak az egyéni vállalkozóknak, akiknek a NAV hivatalból intézi a biztosítotti bejelentését – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfői közleményéből.2026-ban több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja, ugyanis a jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22 millió, 2028-ban pedig 24 millió forintra nő. 2026-ra akkor választható alanyi adómentesség, ha a vállalkozás 2025-ben, és várhatóan 2026-ban sem lépi át a 20 millió forintos bevételi határt.Az átalányadózás is kedvezően alakul,…
A december 19-én megtartott december havi vezetői értekezleten rendhagyó módon a 2025-ös év sportsikereit is értékelte dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, tudtuk meg a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteki közleményéből.Dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, igazgató beszámolt az idei év fontosabb országos és vármegyei szintű sportrendezvényeiről, amelyek nemcsak a fizikai felkészültséget, hanem az összetartást és a csapatszellemet is erősítették. Kiemelte, a Szekszárdon, Sötétvölgyben megrendezett BM 2025. évi Országos Terepfutó Bajnokságot, amely egyben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Büntetés-végrehajtási Szervezet országos pontszerző bajnoksága is volt, és amelyen 73 belügyi szervezet összesen 729 nevezője vett részt.Szó volt a fontosabb sporteseményekről, úgy…
A hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Hétfőn nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen, és csak átmeneti időszakra. Helyenként szitálás előfordulhat. A Dunántúlon időnként megélénkül a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű, a legmagasabb nappali…
A kormányablakokban és a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain még december 23. előtt érdemes elintézni ügyeinket, ugyanis december 24-én valamint december 29-30-31. közötti időszakban csak korlátozott nyitvatartási időben lesz erre lehetőség – értesültünk a Tolna Vármegyei Kormányhivatal oldaláról.Tolna vármegyében a 2025. december 24-én, 29-én, 30-án és 31-én – az igazgatási szünetre tekintettel – a legtöbb kormányhivatali ügyfélszolgálat zárva lesz, és kizárólag a Szekszárd, Augusz Imre utca 7. szám alatti kormányablak fogad ügyfeleket az alábbiak szerint:2025. december 24., szerda ZÁRVA2025. december 29., hétfő 8-12 óráig2025. december 30., kedd 8-12 óráig2025. december 31., szerda 8-12 óráig2026. január 2., péntek ZÁRVAA kormányhivatal tájékoztatása szerint…

