Április 18-án került megrendezésre a II. Barina József Emlékverseny Tolnán, és ezzel hivatalosan is megnyitották a 2026-os kajak-kenu versenyévadot, amelyről Jámborné Inger Nikoletta a Szekszárdi Kajak Kenu SE edzője számolt be nekünk.Az egyesület 40 versenyzővel vett részt a megmérettetésen, ahol majdnem minden sportoló kétszer teljesítette a 4000 méteres távot, hiszen egyéniben és párosban is rajthoz álltak.
Szerző: Pál Valéria
Egy hallgatónk jelezte, hogy Kölesd előtt kigyulladt egy gépjármű, ami miatt teljesen lezárták az érintett útszakaszt. Köves Péter a katasztrófavédelem szóvivője megerősítette, hogy szekszárdi tűzoltók vonultak a helyszínre.Égett egy autó Kölesd és Harc között. A 6317-es út 9-es kilóméteréhez a szekszárdi tűzoltókat riasztották.FRISSÍTÉS!Valamivel 10 óra után küldte meg közleményét a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, miszerint tetejére borult, majd kigyulladt egy személyautó kedd délelőtt Harc és Kölesd között, a 6317-es mellékút 9. kilométerénél.A helyszínre a szekszárdi hivatásos tűzoltók vonultak, akik két vízsugárral eloltották a lángokat. A jármű két utasa közül az egyik súlyos sérüléseket szenvedett, míg a másik az utastérben rekedt,…
Kedden a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett napközben a megnövekvő gomolyokból elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki.Gyenge lesz a légmozgás, délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet.Az átvonult hidegfront mögött kedden még folytatódik a hideg levegő beáramlása, ami hidegfronti tüneteket okozhat.Az érzékenyek körében fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt jelentkezhetnek.A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat.Időkép
Ebben az évben is megrendezték az E-Masters 2026 városi és városkörnyéki angol nyelvi versenyt, értesültünk a Babits Mihály Általános Iskola Szekszárd facebook oldaláról.Az igazán szoros küzdelemben 8 iskola 41 tehetséges diákja mérte össze a tudását, ahol különféle izgalmas feladatokkal kellett megbirkózniuk. Volt rejtvényfejtés, hivakeresés, sorba rendezés és hallásértés is.A 4. osztály legjobbjai:Győrfi Nóra – Szekszárdi Babits Mihály Általános IskolaPálinkás Zsófi- PTE Gyakorló Általános IskolaRupa László Milán- Szekszárdi Babits Mihály Általános IskolaAz 5. osztály legjobbjai: Szabó Zsófia – Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános IskolaHorváth Alíz – Szekszárdi Garay János Általános Iskola Dóczi Jázmin – Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános IskolaA 6. osztály legjobbjai:Kaposi…
A Szekszárdi Sportközpont Úszószakosztálya 26 versenyzővel képviseltette magát a hétvégi bátaszéki megmérettetésen, ahol a csapat több tagja életében először állt rajtkőre versenykörülmények között, tudtuk meg a szakosztály közleményéből.A BVSK április 18-án rendezte meg Úszóbajnokságát, amelyen 7 egyesület összesen 151 versenyzője vett részt. A versenyre több mint 350 nevezés érkezett, a sportolók három úszásnemben – gyors-, mell- és hátúszásban – mérhették össze tudásukat. A verseny nyolc korosztályban, nemenkénti bontásban zajlott, összesen 48 kategóriában.A Szekszárdi Sportközpont Úszószakosztálya 26 versenyzővel képviseltette magát a versenyen, olyanok is, akik még úszóiskolai csoportban oktatásra járnak, de kiemelkedő munkájuknak köszönhetően már alkalmasnak bizonyultak egy versenyen való indulásra. A…
A hét elején egy hidegfront hoz lehűlést, a hőmérséklet csúcsértéke kedden és szerdán már csak 15 Celsius-fok körül alakul, és ismét lehetnek hajnalban fagyok. A hét közepén visszatér a napos idő és melegedés kezdődik, a hét végére ismét 20 fok körül várható a csúcshőmérséklet – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Hétfőn a front és annak felhőzete, csapadékzónája délelőtt kelet, délkelet felé elhagyja Magyarországot. A front mögött az ország nagy részén napos idő várható, azonban a nyugati, valamint az északkeleti tájakon erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre, kevesebb napsütésre lehet számítani, és helyenként, utóbbi részeken elszórtan kialakulhat zápor, akár…
Frontális karambol történt az 5601-es úton Alsónána térségében. A baleset miatt lezárták az érintett útszakaszt.A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, teljes útlezárás mellett végzik a helyszíni munkálatokat.
A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház nagy örömmel fogadta az Amigos a gyerekekért Alapítvány pécsi önkénteseit, akik mosolyt, játékokat és rengeteg vidámságot vittek magukkal, tudtuk meg a kórház facebook oldaláról.Az Amigos egyetemista önkéntesei országszerte azért látogatják a kórházban gyógyuló gyermekeket, hogy játékkal, tanulással és barátsággal tegyék könnyebbé a bent töltött napokat. A kezdeti megszeppentséget hamar felváltotta a nevetés. A kis betegek örömmel kapcsolódtak be a játékba, és rövid idő alatt igazi felszabadult, vidám hangulat töltötte meg az osztályt.A kórház hálásan köszöni az Amigos a gyerekekért Alapítvány önkénteseinek, hogy időt és figyelmet fordítottatok a kisbetegekre.
A Csapó Dániel Középiskola csapata képviselte Tolna vármegyét az Országos Haditorna Döntőn, tudtuk meg az iskola facebook oldaláról.A Balatonakarattyán megrendezett versenyen az iskola csapata kiváló teljesítményt nyújtva, a 6. helyen végzett.A verseny során a tanulók különféle összetett feladatokban álltak helyt, többek között az elsősegélynyújtás, mátrix futás, tájékozódás és távbeslés, kombinált lövészet, lézer run, fegyveres váltófutás, valamint akadálypálya területein bizonyíthattak.A csapat tagjai, akik mindannyian közszolgálati technikus tanulók, Baracskai Botond 12B, Nyerges János 9B, Papp Zsolt 9B és Tóth Gergő 11B.Felkészülésüket Lieszkovszky Larion és Szommer Attila segítette.Gratulálunk az elért eredményhez!
A Wunderland Kindergarten – a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Óvodája elnyerte az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet, amelyet magas színvonalú szakmai munkájuk elismeréseként kaptak – értesültünk az óvoda facebook oldaláról.Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet magas szakmai elismertséggel rendelkező nevelési-oktatási intézmény nyerheti el pályázat útján. A pályázati eljárás során olyan intézmények kerülnek kiválásztásra, amelyek rendelkeznek egyedi, hatékony módsserekkel, magas szintű szakmai kultúrával és innovatív pedagógia gyakorlattal és tevékenységükkel katalizálják a pedagógiai szakmai közélet fejlődését.Ezt a címet nyerte el a Wunderland Kindergarten – a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Óvodája, amelyről oldalukon így írnak:”Ez a megtisztelő elismerés visszajelzés számunkra arról, hogy a német nemzetiségi…

