Útszűkülettel, lezárt forgalmi sávokra kell készülni a mai nap folyamán Szekszárdon és környékén.Árok-padka- és szegélyrendezés zajlik Szekszárdon az 56-os főúton az 1-es és a 4-es kilométertáblák között, ezért útszűkületre kell számítani április hetedikén, hétfőn délutánig.A Keselyűs hajóállomáshoz vezető úton kaszálnak, szintén útszűkülettel kell számolni a délutáni órákig.Az M6-os autópályán több helyütt is útkarbantartási munkákat végeznek, egyrészről a 141-es és a 142-es kilométer között a Budapest felé vezető oldalon a leállósávot és egy forgalmi sávot zártak le, másrészről Véménd környékén kátyúznak, itt is a másikkal azonos lezárásokkal kell készülni.
Szerző: Fekete Dávid
A Szekszárdi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat egy 16 éves, fiatalkorú elkövető ellen.Mint azt szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben írják, a vádirat szerint a fiú idén február 2-án kora este engedéllyel távozott a lakóhelyéül szolgáló gyermekotthonból azért, hogy meglátogassa egy másik településen lakó ismerősét. A menetrend szerinti buszjárattal Dombóvárra utazott, ahol 8 óra körül vonatra szállt. A fiatalkorú vádlott azonban a vonaton elaludt, ezért úti célja helyett egy másik vasútállomáson szállt le. Itt gyalogosan elindult az utcán, amikor egy ingatlan előtti behajtó hídon észrevett két ott parkoló autót. Mivel egyik gépkocsi ajtaja sem volt bezárva, mindkettőt kinyitotta, és észlelte,…
A Tolna Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság idén is meghirdette a hagyományos ifjúsági közlekedésbiztonsági versenyt.Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményéből kiderül, az április 3-án megrendezett programnak a Bölcskei Kegyes József Általános Iskola adott otthont. A 10-12 éves lányok és fiúk a vármegye hét iskolájából, összesen huszonheten vágtak neki a megmérettetésnek. A versenyzőknek előbb egy 25 kérdésből álló KRESZ-tesztet kellett kitölteniük, melyet a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. (KAV) állított össze és javított ki. Az elméleti versenyt követte a gyakorlati. Egy ügyességi pályán kerékpározva kellett feladatokat megoldani, ami igen izgalmas eredményt hozott.EredményekLányok: I. Szabó Fanni Róza – Simontornya, Vak Bottyán Általános IskolaII.…
Itt a tavasz: a hosszú séták, a túrázás időszaka, kiszabadulunk vackunkból és szétszéledünk. És visszük magunkkal kedvenceinket is. Így pedig esélyt adunk a kullancsoknak.A tavaszi és nyári hónapokban a kullancsok komoly veszélyt jelentenek a természetben barangoló emberekre. Ezek a paraziták súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint többek között a Lyme-kór vagy a babesiosis.Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője elmondta: a gombostű nagyságú kullancs a szabadban észrevétlenül hatol be melegvérű áldozatába, ezután ha nem vesszük észre, vérrel szívja meg magát, százszorosára duzzad meg, és távozik a testből. Megelőzéssel, odafigyeléssel csökkenthetjük a csípés / betegségek összeszedésének esélyét.5 tipp a kullancsok elleni védekezéshez kutya-…
A Szekszárdi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy 35 éves szekszárdi nő ellen.A vádirat szerint a vádlott 2024. június 7-én, az egyik szekszárdi társasház lépcsőházát takarította. A takarítási eszközökhöz való hozzáférés és vízvételezés céljából kulcsot kapott a lépcsőház alagsorában lévő közös, zárt tároló helyiséghez. Ezt kihasználva bement a tárolóba, és eltulajdonította a társasházban lakó sértett tulajdonát képező, sötétkék színű bőröndöt és az abban elhelyezett játékkonzolokat, az ahhoz tartozó játékpisztolyokat, több mint ötven darab számítógépes játékot, DVD lemezeket, továbbá memóriakártyákat.A vádlott ezeket egy másik szekszárdi társasház alagsorába vitte, és ott – a későbbi értékesítés szándékával –…
Társadalmi vitára bocsátották azt a tervezetet, ami szerint újabb útszakaszok válnának fizetőssé.Április nyolcadikáig lehet értékelni azt a rendelettervezetet, amelynek értelmében újabb gyorsforgalmi útszakaszok válnak fizetőssé a rendelet megjelenése utáni 31. naptól, azaz várhatóan május első felétől – írja a 444.A cikk szerint mindenki számára fizetős lesz az M44-es teljes szakasza Kecskemét és Békéscsaba között és az M85-ös utolsó, az országhatárig vezető szakasza.Kitérnek arra is, hogy a teherforgalomnak az 5-ös, 53-as, 54-es főutak eddig ingyenes szakaszai, valamint a 103-as út is fizetőssé válik.
Szemétszüretet szerveznek Szekszárdon április 5-én, szombaton 9-12 óra között, nyilatkozta szerkesztőségünknek Baka Görgy, a Zöldtárs Alapítvány elnöke.Mint elmondta, Bognár Cecil ötletgazda felvetése nyomán – miszerint „Húsvét előtt tisztítsuk meg Szekszárdot” – szemétszedési akciót szerveznek, hogy Szekszárd egy része tisztább legyen. A szemétszüret során a Csatári Üzletház-TESCO-Csap utca által határolt területen elszórt szemetet tervezik összeszedni.A gyülekező április ötödikén, szombaton 9 órakor kezdődik a Csatári üzletház parkolójában.A részletes program a következő:9:00 -9:15 óra: A szemétszüretelő csapatok eligazítása, szemeteszsákok, kesztyűk, szemétfelszedő Szekszárdi sétapálcák kiosztása (Láthatósági mellény szükséges!)9:15-9:30 óra: Bognár Cecil kurucos-tárogatós zenés biztatása,9:30-9:40 óra: Máté Péter Alpolgármester köszönti a megjelenteket,9:40 – 11:30 óra:…
A Szekszárdi Járási Ügyészség társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy 28 éves nő és a 67 éves édesapja ellen, valamint a nő ellen ezzel halmazatban további egy rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt is. Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderül, a vádirat szerint a vádlottak 2024. július 26-án késő délután az egyik Tolna vármegyei településen lévő sörözőben tartózkodtak. Az erősen ittas állapotban lévő nő hangosan kiabálva veszekedni kezdett a pultossal, majd odament az egyik asztalnál ülő férfi vendéghez, akivel ok nélkül szintén hangosan kiabálni kezdett. A másik vádlott ekkor még igyekezett lecsillapítani a lányát, aki azonban…
Ma lépett hatályba az e-pénztárgépekről szóló rendelet, amely véget vethet a papírnyugta-korszaknak. Most a fejlesztőké a főszerep, idén júliustól pedig már üzembe is helyezhetők – a NAV által engedélyezett – e-pénztárgépek. Mint az a NAV által küldött közleményből kiderül, az elkövetkező hónapok az újfajta pénztárgépek típusvizsgálatáról és engedélyezéséről szólnak majd. A szabályok itt is egyszerűsödtek, mert a vizsgálatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei végzik el. A jogszabályoknak megfelelő működés mellett szigorúan ellenőrzik az e-nyugta kiállításának folyamatát és beküldését az úgynevezett nyugtatárba, illetve azt is, hogy semmiképp ne lehessen kijátszani vele az adóügyi előírásokat. Jelenleg a pénztárgép használatra köteles…
Szúnyoggyérítő gép beszerzését kezdeményezi Bátaszék önkormányzata a Versenyképes Járások programban, derült ki dr. Bozsolik Róbert bejegyzéséből.Mint írja, „mindannyiunk napjait visszatérően meg tudják keseríteni a szúnyogok.Hatékonyan védekezni csak rendszeres szúnyoggyérítéssel lehet, ezért több település polgármesterével egyeztetve (Alsónyék, Alsónána, Báta, Sárpilis, Szálka) úgy döntöttünk, hogy a Versenyképes Járások program keretében benyújtjuk a közös igényünket egy szúnyoggyérítő gép beszerzésére és fenntartására.“ A bejegyzés szerint, amennyiben elnyerik a szúnyoggyérítő gép beszerzéshez szükséges pénzt, úgy összehangoltan, sokkal hatékonyabban látják majd el a településeken a szúnyoggyérítést.

