A Szekszárdi Járási Ügyészség többrendbeli minősített csalás miatt emelt vádat egy encsi férfi ellen, közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség.A vádirati tényállás szerint a vádlott 2023. év májusát megelőzően anyagi nehézségei miatt elhatározta, hogy internetes csalásokkal fog rendszeres jövedelemre szert tenni.A fiatal férfi ennek érdekében internetes áruhirdetési oldalakon különféle termékeket, döntően „okostelefonokat” hirdetett eladásra annak ellenére, hogy azokkal sosem rendelkezett.A sértettek a vételárat, illetve annak egy részét előlegként előre átutalták a vádlott által meghatározott bankszámlára, aki azonban a megrendelt terméket nem küldte el nekik, hanem azonnal elérhetetlenné vált.A férfi a sértetteknek összesen közel fél millió forint összegű kárt okozott, amely az…
Szerző: Fekete Dávid
Az Alisca Runners Futóegyesület idén negyedik alkalommal rendezi meg a szekszárdi borvidéket átszelő teljesítménytúrát.Október 25-én, szombaton ismét élettel telik meg a szekszárdi Bodri Pincészet és környéke, ekkor rajtol el ugyanis a IV. Bodri Kör Teljesítménytúra. Az Alisca Runners Futóegyesület szervezésében megvalósuló esemény évről évre százakat mozgat meg, 2024-ben közel ezer fő vágott neki a távok valamelyikének, közölték szerkesztőségünkkel a szervezők.A túrázók öt különböző hosszúságú táv közül választhatnak, a kilenc kilométerestől egészen a komolyabb kihívást jelentő ötven kilométeres távig. A túraútvonalak mindegyike a környék dűlőit, lankáit járja be.Eddig közel hatszáz nevezés érkezett be. Ugyan helyszíni nevezésre nincs lehetőség, a teljesítménytúrára még…
A közlekedési szabályok folyamatos tanulása nem helyhez és időhöz kötött. Ezt használták ki a Tolna vármegyei közlekedési szakemberek, akik a kicsik edzésére látogattak el.A Szekszárdi UFC U9 korosztályos csapatánál tartott közös edzést a napokban Feil Csaba r. alezredes, a főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője és Pulcz István r. őrnagy, aki egyébként fociedző is az egyesületben, közölte a rendőrség.A délután folyamán a gyerekek játékos formában, edzés közben ismerkedhettek meg a közlekedési szabályokkal. A feladatok között szerepelt többek között a közúti jelzőtáblák felismerése, a körforgalomban való közlekedés szabályai labdavezetéssel kombinálva.Az edzés végén nem maradhatott el az egymás elleni játék sem, ahol a közlekedési…
Megmenekülhetnek a nyomdák a megemelt kiterjesztett gyártói felelősségű díj okozta csődtől.Egy, a kedd esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a reklámhordozó papírok kiterjesztett gyártói felelősségi díja (EPR-díj) visszaáll kilónként 94 forintra, a Mohunak járó díjelem pedig 201-ről 91 forintra, vette észre a Telex. A lépésre azután került sor, hogy az október elsejétől hatályos EPR-díjemeléssel kapcsolatban a nyomdaipari szereplők jelezték, csőddel fenyegeti őket, hogy az eddig is magas magyar díj tovább nő.EPR-díjakat mindenféle papír- és műanyag csomagolóanyag után kell fizetni, ami zöld szempontból kiemelt jelentőségű: célja szerint azzal, hogy az előállítóra terheli a ezt a költséget, ellenérdekelt lesz a gyártó a…
Közérdekű közlemény az E.R.Ö.V. Zrt. megbízásából.„Tájékoztatjuk az érintett fogyasztókat, hogy 2025.10.15. naptól Szekszárd Ibolya utcában az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. ivóvíz hálózati rekonstrukciós munkálatokat végez. A munkálatok hozzájárulnak az érintett terület jövőbeni biztonságos ellátásához. A munkálatok ideje alatt türelmüket és megértésüket kérjük. A rekonstrukció várható befejezésének ideje 2025.11.28.“
A szekszárdi rendőrök az ismeretlen vásárló személyazonosságának megállapításához kérnek segítséget.Eljárás indult ismeretlen tettes ellen egy szekszárdi bolt biztonsági őrének feljelentése alapján, írja a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy 40-45 év körüli vékony testalkatú, szőke, copfozott hajú nő június 15-én 11 óra 42 perc körül az egyik Béri Balogh Ádám utcai áruházban 110 ezer forint értékű árut pakolt a kosarába, majd az önkiszolgáló kasszáknál várakozott, végül fizetés nélkül kitolta a kosarat a biztonsági ajtón. Az üzlet kijáratánál a biztonsági őr megkísérelte feltartóztatni, de az ismeretlen nő az árut hátrahagyva elfutott. A nő fehér pólót és farmernadrágot viselt, hátán egy kisméretű piros hátizsák…
Olyan gépjárművezetők, utasok, gyalogosok jelentkezését várják a rendőrök, akik október 11-én kora este Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utcában közlekedtek.A rendelkezésre álló adatok alapján október 11-én 18 óra 54 perc körül egy autós közlekedett a Béri Balogh Ádám utcában a Wesselényi utca irányából a Május 1. utca irányába. Haladása során a Szent Györgyi Albert utca kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen eddig tisztázatlan okból elütötte a jobbról áthaladó gyalogost. A helyi asszony súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett.A szekszárdi rendőrök kérik, hogy aki a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen Szekszárdon a Tartsay Vilmos utca 2. szám alatt a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy…
Nyíregyházán atlétikával kezdődött a Diákolimpia országos döntők sorozata, közölték szerkesztőségünkkel kedden.A tanév első országos döntőjén a III-IV. korcsoport versenyzői magasugrásban, távolugrásban, kislabdahajításban és súlylökésben, továbbá 10×200 méteres váltófutásban mérték össze tudásukat, az V-VI. korcsoport versenyeiben pedig a kislabdahajítás helyett már gerelyhajítás és diszkoszvetés szerepelt, továbbá két váltófutó versenyszám is.A rendezvényt idén is a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület szervezésében rendezézték a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban. A sportág idén is új nevezési rekordot döntött: a szeptemberi körzeti és vármegyei versenyeken összesen 2.349 iskolai csapat, azaz 16.687 diák vett részt. Közülük 152 iskola 1.390 versenyzője jutott be az országos döntőbe.A III-IV. korcsoport…
Számos élethelyzetben lehet szükség nullás igazolásra, például hitelfelvételnél, személyi kölcsön vagy épp egyes állami támogatások igénylésénél, ebben segít a NAV.A köztartozásmentesség egyszerűen is igazolható, ha valaki kéri felvételét a NAV Köztartozásmentes Adózói Adatbázisába (KOMA). Az adatbázisban szereplés kiváltja a nullás igazolást a legtöbb esetben, elfogadható például az Otthon Start hitel igényléséhez is.Jelenleg mintegy 240 ezren szerepelnek a Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV) Köztartozásmentes Adózói Adatbázisában (KOMA), ők bármikor, külön kérelem nélkül, gyakorlatilag folyamatosan tudják igazolni, hogy nincs tartozásuk, illetve valamennyi bevallási és befizetési kötelezettségüknek eleget tettek.Az adatbázisba akár online is lehet kérni a felvételt annak, aki megfelel a köztartozásmentesség feltételeinek,…
Szekszárdon fogtak el a nyomozók egy fiatal férfit, aki marihuánával üzletelt a városban, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Még júliusban igazoltattak a körzeti megbízottak egy autóst Harc térségében, amikor a ruházatából zöld növényi törmelék került elő. A lefoglalt anyag és a sofőr gyorstesztje is pozitív értéket jelzett, ezért kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki. A szekszárdi nyomozók több látóterükbe került fogyasztót is kihallgattak, majd október 7-én Szekszárdon a dílert is elfogták és őrizetbe vették.A bíróság elrendelte a 39 éves férfi letartóztatását.

