2025 szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 687.100, a nettó átlagkereset 475.100 forint volt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi gyorstájékoztatója szerint ezek a változások azt jelentik, hogy a bruttó átlagkereset 9,5, a nettó átlagkereset 10,0, a reálkereset pedig 5,5 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.A jelentés szerint a nettó átlagkereset emelkedése a 2025. július 1-jétől bevezetett magasabb összegű családi adókedvezmény miatt haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését. A bruttó kereset mediánértéke 568.700, a nettó kereset mediánértéke 397.400 forintot ért el – ezek 10,4, illetve 11,1 százalékkal magasabb értéket mutatnak az előző év azonos időszakához képest.A reálkereset szeptemberben 5,5…
Szerző: Fekete Dávid
A háromgyermekes anyák kedvezménye akkor sem vész el, ha valaki elfelejtett októberben nyilatkozni, közölte a NAV.Október 1-jétől él a háromgyermekes anyák kedvezménye. A kedvezmény érvényesíthető akár már év közben is. Minden édesanya választhat: vagy a munkáltatójánál tölti ki és adja le az erről szóló adóelőleg-nyilatkozatot, vagy használja a NAV honlapján elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazást (ONYA).Eddig mintegy 60 ezer édesanya választotta a gyorsabb, egyszerűbb és online nyilatkozati formát: az ONYÁ-t.A munkáltatónál leadott nyilatkozat papíralapú, ezért itt fontos az aláírás. Az ONYA gyors, mindössze néhány kattintás, hiszen a NAV rendelkezésére álló adatok automatikusan betöltődnek. Az ONYA bárki számára elérhető, az azonosítás miatt csak…
Egy órán belül megtalálták a rendőrök a gombászás közben eltévedt férfit, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.Egy simontornyai lakos tett bejelentést a rendőrségre november 15-én 16 óra 28 perckor, hogy délelőtt a barátja elment a kisszékelyi erdőbe gombát szedni, azonban eltévedt, és nem tud kijutni.A rendőrök felvették a kapcsolatot telefonon a bajba jutott férfival. Elmondta nekik, hogy egy földes úton ment be az erdőbe, és úgy 4-5 kilométert tett meg, viszont a sűrű köd miatt nem tudott tájékozódni, és eltévedt.A simontornyai körzeti megbízottak elindultak, de a szolgálati autó a rossz állapotú úton nem tudott továbbhaladni, így a két rendőr gyalog…
November 17-én, a hét első napján a viharos szél több esetben is munkát adott a vármegye tűzoltóinak, közölte a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Összesen tizenhárom műszaki mentéshez vonultak a beavatkozó egységek, ezek többségében, 9 alkalommal utakra, lakóházakra és vezetékekre dőlt fákat távolítottak el. Tamásiban, a 65-ös számú főúton forgalmat veszélyeztető belógó faághoz, míg Nagyhajmáson, Mágocson, Mecseknádasdon, Dalmandon és Zombán útra vagy vezetékre dőlt fákhoz siettek a tűzoltórajok. Faddon a szél egy lakóépület tetejét bontotta meg, a tűzfal ledőlt, az utcai szoba födéme pedig beszakadt. A ház hátsó része lakható maradt.A délután folyamán Lengyelben három, mintegy 20 méteres fa dőlt egy lakóház tetejére,…
Baleset történt az 5112-es úton, a tűzoltók egy embert szabadítanak ki a járműből.Lesodródott az úttestről, árokba hajtott és fának ütközött egy személyautó az 5112-es úton, Tolna közelében, a 13. és a 14. kilométer között. Egy ember beszorult a járműbe. Őt a műszaki mentést végző tolnai önkormányzati tűzoltók a fát eltávolítva szabadítják ki. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Az elmúlt 72 órában 19 balesetről érkezett bejelentés, két esetben könnyebben, egyben súlyosan megsérültek.November 14-én a reggeli órákban Tengelicen egy kocsi vezetője egy kereszteződéshez érve balra kívánt kanyarodni, azonban nem követte az út vonalvezetését és az autó jobb eleje nekiütközött az útpadkán lévő jelzőtáblának, majd az útpadka mellett lévő vízelvezető árokban állt meg. A balesetben a sofőr 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.Szintén pénteken reggel Kakasdon egy kocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot, így az első lökhárítójával az előtte haladó autónak ütközött. A balesetet okozó autó egyik utasa könnyebb sérülést szenvedett.November 16-án vasárnap 16 óra körül egy helyi nő…
Új pszichoaktív anyaggal kereskedett, kábítószert fogyasztott, és bódult állapotban ült volán mögé egy 25 éves faddi férfi. A szekszárdi nyomozók az úttest közepén álló kocsiban találtak az alvó dílerre.Még 2024 nyarán kérték a rendőrök segítségét, mert egy sofőr észrevette, hogy valaki Tolna térségében az úttest közepén leállított kocsiban a kormányra dőlve alszik, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az egyenruhások felkeltették az akkor 24 éves faddi fiatalembert, és látták rajta, hogy nincs vezetésre képes állapotban. Mentőt hívtak hozzá, és kórházba szállíttatták. Az alkoholteszt negatív, azonban a drogteszt pozitív értéket mutatott nála. A sofőr elismerte a rendőröknek, hogy vezetés előtt is kábítószert…
A Szekszárdi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két 16 éves fiatal ellen, akik a bűncselekményt társtettesekként követték el.Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderül, 2025. január 6-án délelőtt az egyik vádlott az iskola ebédlőjében egy korábbi konfliktus miatt szóváltásba került egy másik tanulóval, a kiskorú sértettel. Miután az iskolaőr a konfliktushelyzetet észlelte, felszólította őket, hogy menjenek a tanórára. A szóváltás során ekkor tettlegesség nem történt.Majd a következő tanóra után a vádlott az iskola udvarán, a sportpálya mellett tartózkodott, amikor ismét összetalálkozott a sértettel. Ekkor oda lépett hozzá, először meglökte, majd több alkalommal tenyérrel megütötte, a sértett pedig…
Tolna vármegyei rendőröket képezték arra, hogy éles helyzetben is gond nélkül segíteni tudjanak, írta a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.A Police Medic már több mint 10 éve indult el, először helyi kezdeményezésként Baranya vármegyében. Az évek elteltével egyre többen csatlakoztak a programhoz. Már lassan hét éve, hogy a Tolna vármegyei rendőrök is el kezdték elsajátítani a Police Medic alapjait.A képzés célja, hogy a rendőröket felkészítse az életveszélyes helyzetek felismerésére és elhárítására akár intézkedés közben is. A legfontosabb, hogy az alapvető életmentési és elsősegélynyújtási technikákat készségszinten sajátítsák el. Az oktatás során az elméleti- és alap gyakorlati képzést követően a résztvevők valósághű szituációs helyzetekben…
2025 júliusától vált szja-mentessé a csecsemőgondozási (csed), a gyermekgondozási (gyed) és az örökbefogadói díj. A könnyítés szeptemberben több mint 123 ezer magánszemélynél összesen 46,2 milliárd forintot is meghaladó adóalap-kedvezményt jelentett, ők 7 milliárd forinttal kevesebb szja-t fizettek, közölte a NAV pénteken.Könnyebbséget jelent, hogy a kedvezményt nem kell kérni, a folyósító, például az Államkincstár a kifizetéskor automatikusan figyelembe veszi, írják. Ráadásul, ha valaki egyszerre többféle ellátást is kap, a kedvezmény mindegyikre jár. A csed és az örökbefogadói díj után semmilyen közterhet nem kell fizetni, a gyed után 10 százalék nyugdíjjárulékot, ám ebből – adóelőleg-nyilatkozattal – a családi járulékkedvezmény érvényesíthető.A kedvezményt a…

