Szerző: Fekete Dávid

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban. A sofőr rendszeresen volán mögé ül annak ellenére, hogy nem tehetné, ugyanis soha nem volt jogosítványa.A hétvégén állítottak meg egy autóst az egyenruhások Fürgeden, közölte a rendőrség kedden. A kocsi sofőrjét jól ismerték, ugyanis rendszeresen intézkednek vele szemben a helyi rendőrök, mert úgy ül volán mögé, hogy soha nem volt vezetői engedélye, valamint az általa vezetett járművekkel is mindig van valami probléma. A 30 éves férfi minden alkalommal jól kitalált történettel állt elő, hogy éppen miért kellett vezetnie.…

Read More

Szabálysértési eljárás indult a Váraljai-halastó jegén történt baleset miatt, közölte hétfőn a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Emlékszik még a 2012-ben történt balesetre, amikor egy Hummer hajtott a Balaton jegére? Az eset világszenzáció lett. Hasonló gondolat foganhatott meg annak a férfinak a fejében, aki Váralján hajtott jége.Egy 34 éves bonyhádi férfi január 24-én délután „csúszkálni” ment a forgalomból kivont, rendszám nélküli személygépkocsijával a Váralja Parkerdőben található tó jegére, ami beszakadt az autó súlyától, és annak eleje a tóba süllyedt. A sofőrnek sikerült kiszállnia a veszélyes manőver után, majd a partra menni. Egy nő látta az esetet és értesítette a rendőrséget. A férfi elmondta,…

Read More

2025 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 756 400, a nettó átlagkereset 525 900 forint volt, közölte a Központi Statisztikai Hivatal.Mint az a gyorstájékoztatóból kiderül, a bruttó átlagkereset 8,9, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.A bruttó kereset mediánértéke 600 000, a nettó kereset mediánértéke 417 900 forintot ért el, 10,1, illetve 10,5 százalékkal magasabb értéket mutatott az előző év azonos időszakánál.

Read More

Két esetben szén-monoxid-érzékelő adott le jelzést, emellett kéménytűzhöz és közlekedési balesethez is riasztották az egységeket, közölte a katasztrófavédelem. Bejelzett egy szén-monoxid-érzékelő péntek délelőtt Simontornyán, ahol egy fatüzelésű cserépkályha üzemelt. A műszaki mentés helyszínére a sárbogárdi hivatásos tűzoltók vonultak, akik az eset rekonstruálása során kimutatták az életre veszélyes gáz jelenlétét, továbbá értesítették a kéményseprőket. Az ingatlan alternatív fűtési lehetőséggel rendelkezik, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó vasárnap reggel Mórágyon, az 5603-as számú út 6. kilométerénél. A baleset helyszínére a bátaszéki önkormányzati és önkéntes tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járművet. A gépkocsi vezetőjét a mentők könnyű sérüléssel kórházba szállították.Vasárnap délben…

Read More

Ismét összegyűjtöttük a hétvége sportkínálatát, kiemelt figyelmet szentelve a helyi aktualitásokra. Hazai pályán játszik a KSC és az ASE is, míg a Paksi FC Felcsúton küzd majd.JANUÁR 23., PÉNTEKFUTBALLPROGRAMFRANCIA LIGUE 120.00: Auxerre–Paris SGNÉMET BUNDESLIGA20.30: St. Pauli–Hamburg (Tv: Arena4)OLASZ SERIE A20.45: Internazionale–Pisa (Tv: Match4)SPANYOL LA LIGA21.00: Levante–Elche (Tv: Spíler2)KÉZILABDAFÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, KÖZÉPDÖNTŐ15.30: Izland–Horvátország (Tv: M4 Sport)18.00: Svájc–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)20.30: Szlovénia–Svédország (Tv: M4 Sport)VÍZILABDAFÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁDELŐDÖNTŐ17.00: Görögország–Magyarország (Tv: Duna World)20.30: Szerbia–Olaszország (Tv: Duna World) JANUÁR 24., SZOMBATFUTBALLPROGRAMNB I.12.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport, Nemzeti Sportrádió) 15.00: Kisvárda Master Good–MTK Budapest (Tv: M4 Sport, Nemzeti Sportrádió)19.45: Puskás Akadémia FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport,…

Read More

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai tavaly decemberben az adventi vásárokon, piacokon, fenyőfaárusoknál, nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve vendéglátóhelyeken mintegy 6 ezer kiemelt ellenőrzést végeztek. A vizsgálatok során minden tizediknél találtak valamilyen szabálytalanságot.Bevált a figyelmeztető jellegű ellenőrzési stratégia, a korábbi ellenőrzési akciókhoz képest javult az adómorál, nőtt a jogkövetés. Az adóügyi jogsértések aránya a korábbi 20 százalékról az adventi ellenőrzési akcióban a felére csökkent.Az adóellenőrök tavaly december 1. és 31. közt országosan ellenőriztek, a 6 ezer vizsgálat 10 százalékában tapasztaltak jogsértést. A szabálytalanságok alapján több mint 40 millió forint mulasztási bírságot szabott ki a hivatal. A súlyosan mulasztók – a bírság…

Read More

Évekig tartó csalás és zsarolás után kerülhetnek hosszú időre rácsok mögé egy medinai család tagjai, közölte pénteken a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Egy 83 éves kölesdi férfi kért segítséget a rendőröktől, mert megelégelte, hogy egy medinai család tagjai közel négy éve különböző okokra hivatkozva több mint 45 millió forintjától szabadították meg. Az úr elmondta, hogy kálváriája még 2022-ben kezdődött, amikor a család egyik női tagja egy beszélgetés során anyagi nehézségeiről panaszkodott neki. Ekkor ő még sajnálatból adott 80 000 forintot.Ez azonban csak a kezdet volt. A banda tagjai ezen felbuzdulva újabb és újabb történetekkel álltak elő. Egyikük ügyvédnek adta ki magát, befektetések…

Read More

A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2026. január 20. és 23. között a piacokat ellenőrzik.A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.Az ellenőrzések várható helyszínei:2026.01.22.Tamási2026.01.23.BonyhádA közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések. A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2026. január 26. és 30. között a pékségeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.Az ellenőrzések várható helyszínei:2026.01.26.Tolna, Fadd2026.01.27.Bonyhád2026.01.28.Dunaföldvár2026.01.29.Bátaszék2026.01.30.KölesdA közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.

Read More

A hosszabb ideje tartó mínuszok miatt nagy a kereslet tűzifára, ezt használják ki az online is hirdető kamu árusok.Január első napjaiban váltott igazán télire az időjárás, azóta szinte folyamatosan nagyon hideg van. A megnövekedett felhasználás a kereskedelmet is generálja, de sajnos nem csak valódi árusok kínálnak eladó tűzifát.Tolna vármegyében, a napokban több olyan feljelentés érkezett, amikor a különböző közösségimédia felületeken jelentek meg – mint később kiderült – kamu hirdetések, közölte szerdán a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.A csalók más vállalkozások képeivel visszaélve adtak fel hirdetéseket. Két esetben azzal csaptak be egy dunaföldvári és egy szakályi sértettet, hogy 5 köbméter akácfát kínáltak 120 000…

Read More

Az elsőfokon eljáró Bonyhádi Járásbíróság a január 20-án tartott tárgyalásán rablás bűntette miatt 4 év 2 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy a harmincas évei közepén járó, jelenleg ezen ügyben letartóztatását töltő derecskei férfit. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlottal szemben kiszabott kettő felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is, közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség.Az ítélet tényállása szerint a vádlott férfi egy bonyhádi áruházban 2024. december 21-én eltulajdonítási szándékkal 6 db Old Spice stiftet rejtett el a ruházatába, majd a kasszasort fizetés nélkül elhagyva a kijárat felé indult. Az üzlet női biztonsági őre utána ment, a kijárat előtt megállította és…

Read More