Szerző: Fekete Dávid

Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere egyeztetést folytatott Nagy Péterrel, a texasi székhelyű Support Services Group magyarországi leányvállalatának vezetőjével, derült ki közösségi oldaláról.Az SSG Hungary már jó ideje jelen van a térségben, egyik központját pedig Szekszárdon hozta létre évekkel ezelőtt. A cég piacvezető a telefonos ügyfélszolgáltatás területén, számos nagy nemzetközi partnerrel dolgoznak együtt, olvasható.- Örömmel rögzítettük, hogy az SSG Hungary megtalálta számítását városunkban és hosszú távon is Szekszárdban képzelik el működésüket. A cég vezetése nyitott a további bővítésre is, amely új lehetőségeket teremthet városunk gazdasága és a helyi, magasan képzett munkahelyek szempontjából egyaránt – írja a polgármester.

Read More

A Pécsi Egyházmegye által meghirdetett szavalóverseny döntőjében, miután megnyerték a megyei versenyt, Tolna vármegyét képviselte három alsónánai tanuló, Farkas Emília, Farkas Linda és Tóth Zente.A versenyen Baranya, Tolna és Somogy vármegye legjobbjai csaptak össze. A sikersorozat pedig tovább folytatódott, ugyanis Tóth Zente első osztályos tanuló itt is első helyezést ért el.

Read More

A Bonyhádi Rendőrkapitányság munkatársai május 13-án a nagymányoki iskolába látogattak, ahol a felső tagozatos diákokkal beszélgettek a bűn- és baleset-megelőzési programról, „Bee Safe”-ről.Az interaktív órákon először a diákokat érintő veszélyekről és azok megelőzésének lehetőségeiről beszélgetett a diákokkal, Rosenberger Bettina r. százados és Truczáné Király Katalin r. törzszászlós. A drogprevenció keretében a gyerekek megismerkedhettek a kábítószerek hatásaival, a függőség kialakulásának folyamatával, és azzal, hogyan mondhatnak nemet. A rendőrök felvázolták azt is, hogy milyen lehetőségek vannak a szabadidő hasznos eltöltésére. Az internetbiztonsággal foglalkozó szakaszban az internetes zaklatásról, a személyes adatok védelméről, valamint az online játékok és a közösségi média veszélyeiről beszélgettek a…

Read More

Lakatos Levente Svédországban is letette névjegyét. A Garay János Gimnázium tanulója csapatával a második helyet érte el a Nemzetközi Természettudományos Diákolimpián. A részletekről Toronyi Gyöngyit, a gimnázium igazgatóhelyettesét kérdeztük.

Read More

Május 13-án Budapesten rendezték meg a 2026. évi BM Országos Atlétika Bajnokságot, tudtuk meg a rendőrség közösségi oldaláról.A Tolna Vármegyei Rendőr- főkapitányságot Noé Attila r. törzszászlós és Kovács Krisztián r. százados képviselte.1500 méteres síkfutásban kimagasló eredményeket értek el:Noé Attila r. törzszászlós II. helyezett lettKovács Krisztián r. százados IV. helyezést ért el.

Read More

Kigyulladt egy vendégház tetőszerkezete csütörtök délelőtt Szekszárdon, a Strázsahegyen. A tűzeset helyszínére nagy erőkkel vonultak a szekszárdi, bonyhádi és paksi hivatásos tűzoltók.A beavatkozó egységek öt vízsugár és kéziszerszámok segítségével körülhatárolták, majd eloltották a mintegy háromszáz négyzetméternyi felületet érintő lángokat, továbbá két propán-bután gázpalackot is kihoztak az épületből.

Read More

A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2026. május 18. és 22. között az építkezéseket és az építőanyag-kereskedőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét.Az ellenőrzések várható helyszínei:2026.05.18.Dunaföldvár2026.05.19.Bonyhád2026.05.20.Dombóvár2026.05.21.Tamási2026.05.22.PaksA közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.

Read More

Május 17-én világszerte a magas vérnyomás kerül reflektorfénybe. Nem véletlenül: a hipertónia a WHO (Egészségügyi Világszervezet) által „néma gyilkosnak” is nevezett betegség, amelyben világszerte 1,4 milliárd ember érintett gyakran úgy, hogy nem is tudnak róla. Bár Magyarországon már népbetegségnek számít, mégis sokan legyintenek felette, nem kezelik kellő komolysággal, odafigyeléssel.A hazai felmérésekből kiderült, hogy leginkább a daganatos betegségektől félnek, miközben a statisztikák szerint a legtöbb haláleset továbbra is a szív- és érrendszeri betegségekhez köthető, olvasható egy, a szerkesztőségünknek megküldött közleményben.A magas vérnyomás azért különösen veszélyes, mert gyakran tünetmentesen károsítja az ereket, majd stroke, szívinfarktus, szívelégtelenség vagy vesekárosodás formájában okozhat súlyos, akár…

Read More