A Szekszárdi Járási Ügyészség társtettesként elkövetett orvhalászat vétsége miatt emelt vádat egy 47 és egy 37 éves férfi ellen.A vádirat szerint a vádlottak 2025. október 17-én délután az egyik nemzeti park kezelésében lévő területen, egy nyilvántartott folyami holtágnál engedély nélkül horgásztak egy-egy horgászbottal, melynek során az idősebbik vádlott ki is fogott egy 44 cm hosszú, 1,78 kg súlyú vadpontyot. A kifogott hal értéke 3.560,-Ft volt.Ezt a vízterületet azonban az illetékes kormányhivatal korábban úgynevezett kíméleti területté nyilvánította.A vonatkozó szabályozás szerint ugyanis, amennyiben a hal szaporodása, telelése és a halivadék nevelése indokolja, a halgazdálkodási hatóság a halgazdálkodási vízterületet vagy annak meghatározott részét…
Szerző: Fekete Dávid
Önkénteseket keres a Szekszárdi Kutyamenhely pünkösd hétfőre, közölték közösségi oldalukon.Pünkösd hétfőn délelőttre, 9 és 12 óra között jó fizikumú önkénteseket keres a Szekszárdi Kutyamenhely. A feladat 3 köbméter zúzott kő talicskába lapátolása lenne és annak mozgatása a kennelekig. A kutyákhoz a menhely két munkatársa megy be.Mint írják, hamarosan érkezik majd még 6 köbméter zúzott kő.Ha tehát érez magában annyi erőt és motivációt, hogy a vasárnapi ebédet hétfőn kicsit lemozogja, a kutyamenhely remek választás lehet.
Tiszaújvárosban a MOL, Olefin-1 veszélyes üzemében ma reggel robbanás történt a karbantartás utáni újraindításkor. Az elsődleges információk alapján egy ember életét vesztette, 7 fő súlyos égési sérülést szenvedett – közölte a Facebookon a miniszterelnök.Magyar Péter azt írta, az üzem oltása folyamatban van. A megsérült csővezetéken jelenleg fáklyaszerű égés van. A Katasztrófavédelmi Mobil Labor a helyszínre érkezett, méréseket végez, eddig veszélyes anyag határérték feletti koncentrációt nem mért.További információkkal a rövidesen a helyszínre érkező gazdasási és energetikai miniszter, Kapitány István és MOL elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt fognak szolgálni.
A Bonyhádi Rendőrkapitányság szakemberei több előadást tartottak a napokban óvodás és iskolás gyerekeknek baleset-megelőzés témában.A helyi Ligeti Óvoda meghívására érkeztek rendőrök a szerdai gyereknapi rendezvényre. Felhívták az óvodások figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre, hangsúlyozva, hogy idegenektől soha semmit ne fogadjanak el. A baleset-megelőzés témájával kapcsolatban a gyalogos-kismotoros-kerékpáros közlekedés szabályairól esett szó. A gyerekek egy gyakorlati ügyességi pályán is bemutathatták frissen szerzett ismereteiket.A györei Templom Általános Iskola egészségnapot tartott a napokban, ahova szintén meghívták a rendőrség munkatársait. A kiberbiztonsággal és a baleset-megelőzéssel kapcsolatos prevenciós előadásokon közérthető formában, a diákok nyelvén beszéltek a veszélyekről és megelőzésük lehetőségeiről. Szó esett az internetes zaklatásról,…
Budapestre érkezett a ZAYED Charity Run, ezzel története során először futottak Európában a jótékonyság jegyében.A szervezők a magyar élmezőnyre is gondoltak, hiszen minden versenyszámban pénzdíjazásban részesültek a legjobbak.A ZAYED Charity Run 3000 méteres távján pedig számunkra kedvező eredmény született, hiszen a Szekszárdi Sportközpont Atlétika Szakosztályának versenyzője, Acsádi Bence 2:51/km-es átlagtempóval magabiztos győzelmet aratott. A második helyen, szoros versenyben Szemerei Levente magyar maratoni csúcstartó ért célba.Ezzel tehát elmondható, hogy kettős szekszárdi sikerrel zárult a jótékonysági futás 3000 méteres etapja.Minden eredmény ITT. Tovább szekszárdi és megyei sporthírek pedig IDE kattintva érhetők el.
A labdarúgó NB I. idei szezonja komoly meglepetést tartogatott, hiszen hosszú évek dominanciája után nem a Ferencváros lett a bajnok. Ebben pedig Bánáti Kevin keze (lába) is benne van.Tolna megyei bajnoka is lett a hazai labdarúgó élvonalnak Bánáti Kevin személyében, aki a Győri ETO FC csapatában az elmúlt szezonban megtapasztalhatta a keveseknek megadatott érzést.A csatár Dombóváron kezdte pályafutását 2009-ben. Megjárta a Kaposvári Rákóczi BFLA-t, végül 2020-ban került Győrbe.A 2025/2026-os szezonban a 21 éves támadó 35 mérkőzésből 22 alkalommal kezdőként lépett pályára, összesen pedig 33 mérkőzésen szerepelt. Három gólt szerzett, köztük talán az egyik legfontosabbat is: a 30. forduló rangadóján az…
Dacára, hogy a csapból is az online csalás-módszerek folynak, csalárd alkuszok szerezték meg egy dombóvári férfi személyes és bankkártyaadatait, aztán rávették távoli hozzáférés telepítésére is, közölte a rendőrség.A napokban tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon egy 75 éves férfi, aki a közösségi oldalon figyelt fel egy videós tartalomra, melyben egy országosan ismert vállalkozó ajánlott gyorsan megtérülő befektetést. A linkre kattintva eljutott a jelentkezési felületre, és megadta személyes adatait: nevét, lakcímét, telefonszámát. Hamarosan felvették vele a kapcsolatot, majd egy linket küldtek, amiben a bankkártyaadatait kérték, biztonsági kóddal együtt. Először 80 000 forintot kellet utalnia, majd a gépen beléptették a netbankjába, és az…
A Tolnai Rendőrőrsön tett feljelentést ismeretlen tettes ellen egy helyi férfi, mert május 12-én a Bajcsy-Zsilinszky utcában valaki jogtalan elsajátította a kocsi bejárójukon felejtett szerszámtáskáját, benne nagy értékű villanyszerelői felszerelésekkel.Az ügyben jogtalan elsajátítás vétségének gyanúja miatt indult meg a nyomozás. A beszerzett információk alapján a napokban azonosították az elkövetőt, majd egy órán belül kutatást tartottak a házában. A jogtalan elsajátítás által megszerzett értékeket hiánytalanul lefoglalták, majd átadták jogos tulajdonosának. A lefoglalással a 1,5 millió forintot meghaladó kár megtérült.A 40 éves asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett.Az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbították ügyészség felé.
Megkezdődött a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. tulajdonában lévő Sötétvölgyi Gyermektábor felújításának előkészítése, közölte Berlinger Attila Szekszárd polgármestere a közösségi oldalán.Mint írja, a tervező már felméri az épületek állapotát, hogy egy átfogó fejlesztési koncepció készülhessen a teljes területre. Ez alapján lehet majd szakaszokra bontani és ütemezni a felújítást. Első körben 195 millió forint elnyert pályázati támogatást tudnak a táborra költeni.A Sötétvölgyi Gyermektábor környékén közel 40 éve nem történt átfogó felújítás, miközben az országban egyre népszerűbbek és sikeresebbek a hasonló természeti környezetben működő szálláshelyek és rendezvényközpontok. Fotó: Berlinger Attila/FacebookTovábbi szekszárdi hírek ITT.
A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai fókuszába 2026. május 26. és 29. között az éttermek és a cukrászdák kerülnek. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.Az ellenőrzések várható helyszínei:2026.05.26.Paks2026.05.27.Simontornya2026.05.28.Szekszárd2026.05.29.BonyhádA közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.

