Szerző: Fekete Dávid

Újabb embert próbáló megmérettetésen bizonyítottak a Tolna vármegyei tűzoltók. Szeptember 13-án Budapesten, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében rendezték meg a Flashover elnevezésű lépcsőfutó versenyt, amely a Knights of St. Florian Stairrun Championship idei harmadik, egyben záró állomása volt.A Magyar Tűzoltósport Egyesület és a Semmelweis Egyetem által szervezett versenyen a résztvevőknek teljes tűzoltó védőfelszerelésben, légzőkészülékkel kellett feljutniuk a 22. emeletre. A lépcsőzés önmagában is komoly fizikai igénybevételt jelentett, a versenyzőkre azonban menet közben különböző, a tűzoltói beavatkozásokhoz kapcsolódó szakmai feladatok is vártak.Tolna vármegyét ezúttal is népes és eredményes különítmény képviselte. A megmérettetésen 24 felnőtt és két gyermek vett részt…

Read More

Újra akciófilmmé vált néhány pillanatra a megye, amikor egy férfi megpróbált meglépni a nyomába eredő rendőrök elől.Szeptember 15-én délután a helyi rendőrök Nagydorogon közlekedési ellenőrzést tartottak, amikor észrevettek egy autóst, aki nem használta a biztonsági övét. Amikor meg akarták állítani, a sofőr a rendőrök jelzésére nem állt meg, hirtelen gázt adott, és elhajtott Pusztahencse irányába.A 36 éves férfi nagy sebességgel, a közlekedési szabályokat megsértve közlekedett, több közlekedőt is veszélybe sodorva, és csak a szerencsén múlt, hogy nem ütött el egy kerékpárost. Az egyik kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, kisodródott. Az autó végül egy füves területen állt meg.A sofőr és…

Read More

Ingyenes kerékpárszállítással és 999 forintos országos napijeggyel készül a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az Európai Mobilitási Hétre.Egy hétig ingyen lehet kerékpárt szállítani a vonatokon, jövő kedden pedig 999 forintért az egész országban lehet utazni – számolt be Vitézy Dávid arról, hogy milyen kedvezményekkel készül az általa vezetett Közlekedési és Beruházási Minisztérium az idei Európai Mobilitási Hétre.Szeptember 16. és 22. között díjmentesen lehet kerékpárt szállítani a helyközi közlekedésben elérhető vonatokon.Ahol kerékpár-helyjegy szükséges, azt továbbra is meg kell váltani, mert az is ingyenes lesz.Jövő kedden, az autómentes napon 999 forintos autómentes napijegyet vezetnek be, amellyel egy teljes napon keresztül korlátlanul lehet utazni…

Read More

Egy helyi asszony tett feljelentést a Nagydorogi Rendőrőrsön: délelőtt elhagyta kerékpárja kosarából a táskáját telefonnal, pénztárcával, iratokkal és több százezer forinttal együtt. Hiába kereste a megtett útvonalon az értékeit, nem találta meg, de a telefonja még kicsengett, amikor hívta.A rendőrök a panasz felvételével párhuzamosan adatgyűjtésbe kezdtek. Átvizsgálták az útvonalat és hamarosan egy árokban találták meg a szatyrot. A sértett átnézte, benne volt a pénztárca, a telefon és az iratok, még a vásárolt pékáru is. Csak a 220 ezer forint hiányzott.Közben a nyomozók átvizsgálták a kamerafelvételeket. Ezeken látták, hogy egy biciklis nő felvette az úton heverő szajrét. Azonosították, a lakásán megtalálták…

Read More

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden kora délután hirdette ki a magyar válogatott Nemzetek Ligája-keretét, amibe a Paks támadója, Szalai József is meghívót kapott.A Paks 23 éves csatára komolyan berúgta az NB I ajtaját: az első hét bajnokin hat góllal nyitotta az idei szezont. Ez pedig meg is hozta gyümölcsét: megcsörrent a telefonja.„Reggel kaptam egy telefonhívást, hogy meghívót kapok. Természetesen hatalmas megtiszteltetés és büszkeség, hogy sikerült megkapnom az első válogatott meghívómat. Ezért dolgoztam gyerekként, hogy ez megvalósuljon. Azért dolgozok tovább, hogy pályára is lépjek”– mesélte Szalai az M4 Sportnak.A magyar válogatott szeptember 25-én Ukrajnát, október 2-án Georgiát fogadja a Puskás Arénában,…

Read More

Szeptember 26-án, szombaton Pakson rendezik meg a Légimentős Véradást a Csengey Dénes Kulturális Központban 10 és 17 óra között. A súlyos sérültek ellátásában egy óriási innováció, hogy a mentőhelikopterek a helyszínre már vért is tudnak szállítani. Ezzel a szakképzett személyzet azonnali vérátömlesztést képes biztosítani, ami jelentősen javítja a kritikus sérültek túlélését. A régióban szolgáló, szekszárdi mentőhelikopter a véradás alatt a Csengey előtti területen tartja ügyeletét, innen fog felszállni a riasztásokhoz. „Találkozhatsz és beszélhetsz a Légimentősökkel, megtekintheted közelről a mentőhelikoptert. Kérünk mindenkit, aki tud, jöjjön el, és ha egészsége engedi, ADJON VÉRT a Légimentőkért! A vér csak vérrel pótolható!”

Read More

Gyakorlat miatt forgalomkorlátozás lesz az M6-os autópályán az alagutaknál szeptember 16-án, szerdán. A MAK Mecsek Zrt. tájékoztatása szerint alagútbiztonsági gyakorlat miatt az alábbi forgalomkorlátozások kerülnek bevezetésre 2026. szeptember 16-án 17:00 órától. M6 autópálya jobb pályatest (Pécs felé vezető irány) a Bátaszéki (163) és a Véméndi (173) csomópont között lezárásra kerül, az ezen a szakaszon lévő pihenőhelyek sem vehetőek igénybe. M6 autópálya bal pályatest (Budapest felé vezető irány) a Mohácsi (191) és a Bátaszéki (163) csomópont között lezárásra kerül, az ezen a szakaszon lévő pihenőhelyek sem vehetőek igénybe. A leterelt járművek az 55-56-57-es főutakon tudnak tovább haladni. A forgalomkorlátozás időtartama bizonytalan,…

Read More

A Szekszárdi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy 40 éves férfi ellen, tudtuk meg a Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből. A vádirat szerint az ittas vádlott június 1-jén este Szekszárd egyik viszonylag forgalmasabb utcáján úgy ment végig, hogy közben hangoskodott, több kapualjat és kaput is megrugdosott, valamint az utcára kihelyezett szemetes kukákat is felborítgatta. Emellett a férfi egy parkoló gépkocsi visszapillantó tükrére is ráütött, ami azonban nem sérült meg. A vádlott cselekményével anyagi kárt végül nem okozott, azonban a nyílt utcán tanúsított erőszakos és kihívó magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A vádlott többszörösen büntetett előéletű,…

Read More

Az idei asztalitenisz-szezon első U19-es országos ranglistaversenyén ismét hallatott magáról Kizakisz Nikolaosz, értesültünk a Yorgos SE közösségi oldaláról.A szekszárdi asztaliteniszező nem elégedett meg egyetlen aranyéremmel: egyéniben és párosban is a dobogó legfelső fokára állhatott.Párosban magabiztos aranyNikosz a szombathelyi Poór Balázzsal az oldalán vágott neki a páros küzdelmeknek. A két játékos végig magabiztosan teljesített, és meggyőző játékkal szerezték meg az országos ranglistaverseny aranyérmét.Egyéniben jött az igazi drámaAz egyéni versenyben Nikosznak ezúttal is szüksége volt minden tudására, koncentrációjára. Az elődöntőben ugyanis egy 5 szettes mérkőzésen győzte le Ifj. Hegyi Péter Andrást a Debreceni Asztalitenisz Klub versenyzőjét.A döntőben Szabó Lénárd (Honvéd Szondi György…

Read More

Fokozott közlekedésrendészeti kontrollt tartottak az elmúlt héten a vármegye rendőri a vármegyeszékhelyen és a kapitánysághoz tartozó hozzátartozó utakon.Az ellenőrzések célja alapvetően a közlekedésbiztonsági helyzet javítása és a szabálysértők – különös tekintettel a gyorshajtók – forgalomból történő kiszűrése volt. Az egynapos akció mérlege: hat óra 99 gyorshajtás és számos más közlekedési szabályszegés.Az intézkedések során a sebességtúllépők közül a legkirívóbb ezúttal az az autós volt, aki az M9-es autóúton a megengedett 110 km/h-s sebesség helyett 167 km/h-s sebességgel közlekedett.Az akció során voltak olyan sofőrök is, akik a biztonsági övüket nem használták, vagy éppen a telefonoztak menet közben. Többen a STOP tábla jelzését…

Read More