A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte az élettársa brutális bántalmazásával gyanúsított férfi letartóztatását – adta hírül pénteki közleményében a Tolna Vármegyei Főügyészség.
Közlik, hogy a 27 éves férfi hétfőn délelőtt egy Tolna vármegyei település központjában bántalmazta 22 éves élettársát. A nőt ököllel többször arcon ütötte, a hajánál fogva földre rántotta, majd kézzel-lábbal bántalmazta. A sértett elvesztette az eszméletét, és a segítségére siető nőt is megütötte, megrúgta az agresszív férfi.
Mint írják, a férfit testi sértés és garázdaság miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is vizsgálják.
Az ügyészség álláspontja szerint a többszörösen büntetett előéletű, jelenleg is más büntetőeljárás hatálya alatt álló gyanúsított esetében fokozottan fennáll a bűnismétlés veszélye, továbbá az, hogy szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást – áll a közleményben.
A Szekszárdi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges.