Ismét eltűnt a világ leghíresebb banánja. Maurizio Cattelan Komédiás című installációjának központi eleme.
Ezrek háborodtak fel 2019-ben, amikor a Komédiás bemutatásra került. Mondván: ez csak egy banán, amit valaki felragasztott a falra egy ragasztószalaggal (meggájverrel). Azóta pedig már többször el is kelt, fel is falták, de sorra állítják ki továbbra is különböző országokban. Persze már nem az eredeti banánnal.
Felmerül a kérdés, hogy a banán maga-e a mű? Még inkább: művészet ez egyáltalán? Mit akar jelenteni? Van-e ennél tovább?
A posztmodern művészet alapelve a művészet kiforgatása saját sarkából. A felragasztott banán talán elment a falig (sic!). Az, hogy már többen elfogyasztották szintén ezt szimbolizálja. De van ennél tovább. Kell, hogy legyen tovább.
Banán nélküli Komédiás.
Slavoj Žižek gondolatait idézvén, a banán nélküli műalkotás a banánnal lévő műalkotás után erősebb kompozíció lehet. A lacani pszichoanalízis szerint van egy objet petit a, ami a vágy tárgya. A vágyott tárgy valójában csak egy űr kitöltésére szolgál. Más szóval: a vágy valódi tárgya fogalmilag megragadhatatlan, voltaképpen üres hely, amely hol megjelenik, hol eltűnik a horizonton. Szóval nem magát a tárgyat akarjuk, hanem azt a pótolhatatlan „többletet”, amit belé táplálunk.
Imigyen az, aki ellopta a banánt a Komédiásból valójában materializálta a lacani kicsi a tárgyat (objet petit a), más szintre emelte az alkotást, intertextualizálta azt.
Újabb filozófiai jelentésréteggel ruházta fel. A valami hiányának megérzéséhez kell, hogy a valami korábban jelenlevő legyen. A kettő nem képzelhető el egymás nélkül. A léthez hozzátartozik a nemlét. A hiány akkor hiány, ha korábban betöltött valami volt. A falról félig lelógó ragszalag így válik metafizikai tényezővé, és így mutat túl a banán abszurditásán.
