A Rendőrség Napja alkalmából két rendőr és egy rendvédelmi dolgozó munkáját ismerték el a Szekszárdon tartott ünnepségen – derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményéből.
A közlemény szerint Az Év Tolna Vármegyei Rendőre, illetve Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja elismerést azok kaphatják meg, akik kiemelkedően eredményes szakmai munkát folytatnak és szolgálatukat példa értékűen, fegyelmezetten látják el.
Az Év Tolna Vármegyei Rendőre kitüntető címet idén Nagy László alezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közrendvédelmi Osztály osztályvezető-helyettese, és Schottné Folk Márta alezredes, a Bonyhádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály osztályvezetője érdemelték ki.
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja kitüntető címet ezúttal Salamon Tünde, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa vehette át.
A tájékoztatóból kiderül, hogy Nagy László alezredes a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után 2004. augusztus 1-től járőrvezetőként látta el szolgálati feladatait. Jelenleg a Rendészeti Igazgatóság Közrendvédelmi Osztályán osztályvezető-helyettes.

Schottné Folk Márta alezredes asszony 1990. augusztus 1-jei hatállyal került felvételre a Dombóvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály állományába járőr beosztásba. 2021. december 1-jétől áthelyezték a Bonyhádi Rendőrkapitányság állományába, ahol a mai napig is a Bűnügyi Osztály osztályvezetője.

Salamon Tünde rendvédelmi igazgatási alkalmazottat 1994. július 1-jén nevezték ki közalkalmazottnak a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Számítástechnikai és Informatikai Alosztályára. 2007-ben az Osztály Informatikai Üzemeltetési Csoportjában előadó, majd később rendszergazda munkakörbe nevezték ki.
Mint írják, munkáját több alkalommal ismerték el főkapitányi jutalom, BM alkalmazási jutalom, tárgyjutalom és ORFK jutalom formájában.
