Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolással, – így például laktóz vagy gluténérzékenyek -, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal, tudtuk meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtöki közleményéből.
A kedvezmény érvényesítéséhez szükséges a szakambulancia, vagy kórházi osztály igazolása alapján kiállított háziorvosi dokumentum.
Könnyítést jelent az érintetteknek, hogy a személyi kedvezmény folytatólagosan is kérhető, így aki már tavaly nyilatkozott, annak a munkáltatója idén a januári bér számfejtésekor is figyelembe veszi, és nem kell újra nyilatkozatot tennie.
Mint azt írják, ha az adóév, esetleg több adóév elteltével utólag állapítják meg a kedvezményre való jogosultságot, akkor az igazoláson feltüntetett kezdő naptól a kedvezmény az 5 éves elévülési időn belül, visszamenőleg érvényesíthető az adóbevallás(ok) önellenőrzésével.
A háziorvosoknak, szakorvosoknak a tavaly kiállított személyi kedvezményre jogosító igazolásokról február 2-ig kell elektronikusan adatot szolgáltatni a NAV-nak. Az adatszolgáltatáshoz szükséges K51-es űrlap a legegyszerűbben online az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) tölthető ki, de a NAV honlapjáról is letölthető, viszont kizárólag elektronikusan nyújtható be.
A személyi kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást, határozatot a magánszemélyeknek nem kell beküldeniük a NAV-hoz, de azt meg kell őrizniük az elévülési idő végéig.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal


