A Szekszárdi Járásbíróság az augusztus 31-én tartott előkészítő ülésén halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt a vádlottat 3 évre felfüggesztett 1 év 6 hónap fogházbüntetésre, 525 000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, olvasható közleményükben.
Az ítélet tényállása szerint a vádlott 2023. december 7-én nappali, de korlátozott látási viszonyok között haladt tehergépkocsival. Váltakozó esős-havas időben, nedves, helyenként havas felületű úttesten közlekedett 60-64 km/h sebességgel az 56-os számú főúton Szekszárd irányából Várdomb irányába. Ennek során figyelmetlensége miatt későn észlelte az előtte, vele azonos irányban haladó és balra indexelő, ezért lassító, a sértett által vezetett Suzuki Swift típusú személygépkocsit.
A vádlott az ütközés elkerülése érdekében a tehergépkocsival vészfékezett, majd egyidejűleg jobbra kormányzást hajtott végre. Ezáltal a tehergépkocsi bal első homlokfelületével 48-52 km/h sebességgel a Suzuki személygépkocsi jobb hátsó részének ütközött. Az ütközést követően a személygépkocsi kényszermozgást végezve átsodródott a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol bal elejével 38-42 km/h sebességgel a vele szemben szabályosan haladó személygépkocsi bal első részének ütközött.
A balesetet követően a vádlott által vezetett tehergépkocsi felborult. Az ütközést követően a sértett autója a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávot szegélyező útárokba sodródott.
A baleset következtében a Suzuki vezetője 8 napon túl gyógyuló súlyos fejsérüléseket szenvedett, kórházi kezelése során 2023. december 13-án életét vesztette, míg a jobb hátsó és jobb első utasa 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.
A balesetben részes járművek vezetői és utasai a balesetet megelőzően rendeltetésszerűen használták biztonsági öveiket.
Az ítéletet a bűnösségét beismerő, a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlott, illetve védője tudomásul vette, az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozattételre.


