Június utolsó napján három alkalommal riasztották vármegyénk tűzoltóit, két esetben szabadtéri tüzek miatt, értesültünk a katasztrófavédelemtől.
Negyed hektáron búzatábla, valamint mintegy ezer négyzetméternyi területen száraz füves vegetáció égett kedden délután Pakson, a 6231-es út 6. kilométerénél. A tűzesethez a paksi és a szekszárdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik négy vízsugár és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a lángokat.

Kétezer négyzetméternyi területen bokros-fás vegetáció, valamint kisebb mennyiségű kommunális hulladék égett kedden délután Sárszentlőrincen, egy Táncsics utcai ingatlan mögött. A helyszínen tartózkodók kéziszerszámokkal megkezdték a tűz oltását. A paksi és a szekszárdi hivatásos tűzoltók két vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották el a lángokat.
A száraz, forró időjárás miatt jelenleg országos tűzgyújtási tilalom van érvényben. Ez azt jelenti, hogy az erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében tilos tüzet gyújtani, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. A saját kertben történő grillezés vagy bográcsozás továbbra is megengedett, azonban a tüzet egyetlen percre sem szabad felügyelet nélkül hagyni.
Tolna vármegyében idén eddig 93 alkalommal riasztották a tűzoltókat szabadtéri tüzekhez. A beavatkozások során közel 60 hektárnyi terület égett le, a káresetek felszámolásához pedig összesen 180 tűzoltó gépjárműre volt szükség.


