Letartóztatták azt a 32 éves bogyiszlói férfit is, aki társaival hónapok óta bűnszövetségben árulta a „gőzös” kristályt Tolnán és a környező településeken. A díler cinkosai már hónapok óta börtönben vannak.
Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderül, a szekszárdi nyomozók információt szereztek arról, hogy egy 34 éves tolnai nő és egy 37 éves tolnai férfi külön-külön is, de együtt is kereskednek új pszichoaktív anyagokkal.
Az adatok szerint tavaly nyáron kezdett árulni a páros. Egy vidéki városból és Budapestről szerezték be az árut, majd ki-ki a saját és a másik kuncsaftjait is kiszolgálta, akik között fiatalkorú is szerepelt. Főként helyi és néhány környező településen élő fogyasztót láttak el rendszeresen. Ez év elején a nőt a bíróság letartóztatta, mert a kristállyal kereskedésen túl más bűncselekmények miatt is nyomoznak ellene. Amikor elfogták, éppen bűnügyi felügyelet alatt terítette a „gőzös” kristályt.
A szekszárdi nyomozók tovább göngyölítették a szálakat, és eljutottak a nő felső vonalához, egy 32 éves bogyiszlói dílerhez. A férfi, miután társait elfogták, újabb értékesítőt talált egy 39 éves tolnai lakos személyében, aki ezután – egy csalás elkövetése miatti letartóztatásáig – a nő helyébe lépett. A 32 éves férfi társaival számos fogyasztónak árusította a „gőzös” kristályt bűnszövetségben. Egy adagot 5000 forintért adtak el vevőiknek, melyből számos adagot terítettek a hónapok folyamán, ezzel több millió forint illegális bevételhez jutottak. A napokban nála is kopogtattak a nyomozók. Őrizetbe vették, és bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsították meg, azonban nem volt bőbeszédű. Kezdeményezték letartóztatását is, melyet a bíróság elrendelt. Tettéért hosszú évekre börtönbe kerülhet.