Április 8-a és 12-e között Máltán rendezték meg az ISKA (International Sport Kickboxing Association) amatőr Európa-bajnokságot. A kontinenstornára 22 ország versenyzői neveztek, a magyar színekben több szekszárdi harcos is ringbe szállt – tájékoztatta szerkesztőségünket Eördögh Péter edző, a Szekszárdi Muay Thai Sportegyesület elnöke.
Eördögh Pétertől megtudtuk, hogy a versenynek helyszínt adó máltai filmstúdióban három ring és három pást állt az indulók rendelkezésére. Érdekességként említette, hogy épp ezen a helyszínen forgatták például a Gladiátor és a Trója című filmeket is.

Ismertette, hogy a Szekszárdi Muay Thai Sportegyesület a Dragon Fight Club két harcosával – Kótai Jánossal és Monigl Bencével – kiegészülve öt versenyzőt indított a magyar csapat részeként, akik több szabályrendszerben mérettették meg magukat. Muay thai szabályrendszerben Balassa Nikolett és László Tóbiás, wai-kru formagyakorlatban Balassa Nikolett, kick-box K-1 light szabályrendszerben pedig Szőke Róbert, Kótai János és Monigl Bence neveztek. Az egyesület elnöke úgy fogalmazott, hogy sajnálatos módon a csapat felkészülését nagymértékben hátráltatta az, hogy a felkészülési idő alatt a városi közgyűlés döntése miatt elvesztették a korábbi edzőtermüket. Így ideiglenesen a Szekszárdi Sportközpont egyik kistermében kénytelenek edzeni, határozatlan ideig, ahol a versenyzőiknek nélkülözniük kellett például a felkészüléshez elengedhetetlen felszereléseket is.
Eördögh Péter felidézte, hogy a versenyt Balassa Nikolett kezdte wai-kru formagyakorlat versenyszámban, a 12-17 évesek korcsoportjában. Részletezte, hogy a wai-kru ram muay thai egy ősi thai harci rituálé, amit a küzdelmek előtt mutat be a harcos, akit harci amulettek díszítenek.
Máltán indult ennek a versenyszámnak a kétszeres világbajnoka is, akit láthatóan szupersztárként kezeltek, de Nikinek mégis sikerült magasabb pontszámot elérnie a pontozóbíróknál, így megszereznie a kategória Európa-bajnoki aranyérmét – értékelt az egyesület elnöke.
László Tóbiás muay thai szabályrendszer junior korcsoportjának -70kg-os súlycsoportjában mérkőzött meg, akit egy embert próbáló csatában győzött le ukrán ellenfele.
A második versenynapon Kótai János szállt ringbe mindjárt három mérkőzéssel kick-box K-1 light szabályrendszer -70kg-os súlycsoportjában.
Első ellenfele egy román versenyző volt, akit a magas tempójú, folyamatosan nyomás alatt tartó stílusával a harmadik menet végére egyhangú pontozással el is búcsúztatott a tornától. Kis szünet után egy jóval magasabb ukrán ellenfelet ütött le testre a második menetben, majd egy mérkőzést követően a döntőben ismét pástra állt egy lengyel harcos ellen, aki szoros pontozással megnyerte ellenünk a mérkőzést. Így Kótai János ezüstéremmel zárta az Európa-bajnokságot – összegezte Eördögh Péter.

Hozzáfűzte, hogy a harmadik nap nem indult túl szerencsésen, ugyanis Monigl Bencét kizárták a küzdelemből, a szervezők állítása szerint ugyanis nem jelent meg a végső behívásra. Igazságtalannak tartjuk ezt a döntést, mivel a bírói sorrend megelőzte a hivatalos online besorolást időben (amit a versenyzőknek követni kell). Így hiába álltunk fel a küzdelemre idő előtt, a versenyt felügyelő supervisor a kifogásunk ellenére kizárta az egyik legesélyesebb szekszárdi harcost a küzdelemből – magyarázta.
Szőke Róbert szintén kick-box K-1 light szabályrendszer -75kg-os súlycsoportjában indult. Az egyesület elnöke úgy vélte, hogy a jóval termetesebb román ellenféle láthatóan a mérlegelést megelőző befogyasztást követően 80 kg körüli súlyra, vagy a fölé töltötte vissza magát. Parázs küzdelmet követően a pontozóbírók a tornán versenyzőt találták jobbnak, így Szőke Róbert a negyedik helyen zárt.
A szekszárdiak szereplését Balassa Nikolett zárta muay thai szabályrendszer -45kg-os súlycsoportjában, akinek az ellenfele a hatszoros világbajnok Livia Rudi volt.
Niki nagyon várta ezt a küzdelmet, mert a világbajnokságon tavaly októberben fölényesen verte a német versenyzőt, de a román vezető bíró két erősen vitatható pontlevonása miatt mégis a németet hozták ki győztesnek. Mivel a német lány elég erős kick-box alapokkal rendelkezik, és küzdelemben is inkább így próbál fölényt elérni, ezért inkább belharc technikákat erőltetve próbáltuk legyőzni, ami működött is, így Nikinek sikerült megszereznie a második ISKA Európa-bajnoki címét is – zárta beszámolóját Eördögh Péter.
