Szekszárdon is beszédet mondott a Tisztelet es Szabadság Párt (TISZA) elnöke, Magyar Péter csütörtök este a Liszt Ferenc téren.
Magyar Péter országjárásának legutóbbi állomása Szekszárd volt, ahol a Nemzet Hangja szavazást népszerűsítette, de többek között Orbán Viktor miniszterelnöknek is üzent.
Reagált a miniszterelnök közösségi oldalára kitett bejegyzésére, majd sorra végigment azokon a pontokon, amelyeket fontosnak tartott. Beszélt az egészségügy helyzetéről, az oktatásról és arról, hogy az Erasmus-programban, miért nem vehetnek részt magyar diákok. Ahogyan arról is szót ejtett, hogy vidékfejlesztési minisztériumra és agrárminisztériumra is szükség lenne, ráadásul erős képviselettel, így például meg lehetne védeni a magyar méhészeket a beáramló hamis kínai, vagy rendkívül olcsó ukrán méztől.

Nem ment el természetesen az általuk indítványozott véleménynyilvánító szavazás mellett sem. Egyrészről leszögezte, hogy az abban foglalt, nagytöbbségében megszavazott pontokat beemelik programjukba. Másrészről megerősítette, hogy meghosszabbították a szavazást, és még az eredményváró eseményt is meghirdette, ami április 13-án 16 órától veszi kezdetét Budapesten.
A teljes beszéd IDE kattintva érhető el.