Április 8-ától, keddtől sokak örömére ismét megtekinthető Götz János alkotása.

Mint ismert, az ivó szarvas szobra egykor a Gemenc Hotel épülete előtt állt, azonban megrongálták ezért felújításra szorult. A szekszárdiak körében népszerű szobrot Farkas Pál szobrászművész renoválta, így a helyreállítást követően mától már újra gyönyörködhetnek benne a helyiek. Az ivó szarvas szobor nem túl messze korábbi helyétől, a Szent István téren kapott helyet, a Wosinsky Mór múzeum szomszédságában lévő zöldterületen.

A szobor kihelyezésekor dr. Fusz György, Szekszárd alpolgármestere elmondta, hogy az alkotás ezúttal új helyszínen várja az érdeklődőket, ugyanis a korábbi helyen változtak a tulajdonviszonyok. Emellett úgy vélték, hogy a korábbival ellentétben itt nem lesz medence, kőfelületre helyezik el a szobrot.
Mint fogalmazott: a jelenlegi helyszínen méltó helye van Götz János alkotásának, egy város életében pedig örömteli pillanat, amikor újabb köztéri alkotás ékesítheti.
