2025 első negyedévében 46 esetben riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat – összegezte keddi közleményében a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A lakástüzekben ketten sérültek meg, míg szerencsére tragédiával egy eset sem végződött.
A tűzesetek során 403 négyzetméternyi épített terület égett le, míg 9 otthon lakhatatlanná vált, emiatt 30 embernek kellett átmenetileg elköltöznie.
Felhívják a figyelmet, hogy a 46 tűzzel érintett épület egyikében sem volt füstérzékelő, amely már a tűz keletkezésekor hangos jelzést ad. Mint írják: minél hamarabb észleljük a tüzet, annál nagyobb eséllyel lehet azt eloltani, vagy kimenekülni az ingatlanból és értesíteni a tűzoltókat.
Rámutatnak, hogy a tüzek jellemzően elektromos problémára, a fűtési rendszer hibájára, nyílt láng használatára, valamint a kémény állapotára vezethetők vissza.
Felidézik, hogy az egyik leghosszabb beavatkozás több mint 2 és 16 percet vett igénybe március 21-én, amikor tűz keletkezett egy családi házban, Fácánkerten a Táncsics utcában.
A lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyha, a hálószoba vagy a nappali mennyezetére füstérzékelőt szerelni. Már olyan füstérzékelők is beszerezhetőek, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem figyelmeztető jelzést is küldenek a mobiltelefonunkra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére – írják.
Kitérnek rá, hogy az első negyedévben 11 alkalommal riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat, de szerencsére sem sérülés, sem haláleset nem történt.
Hangsúlyozzák: érdemes minden nyílt lánggal működő fűtő-, főző-, vízmelegítő eszköz közelébe szén-monoxid-érzékelőt helyezni. Akkor keletkezik ugyanis szén-monoxid, ha zárt térben nyílt lánggal működő berendezést használnak, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás.