Az Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesület idén is figyelemfelkeltő rendezvényt szervez az Autizmus Világnaphoz kapcsolódóan. Az esemény célja évről évre változatlan, felhívni a figyelmet az autista embertársaink és családjaik megértésére, elfogadására és támogatásukra.
Az Esőmanók, esőmenők jótékonysági futás és kerékpározás elnevezésű eseményük évről évre megmozgatja nemcsak a szekszárdiakat, hanem a környéken élő családokat is. Az eseményen évről évre több százan vesznek részt, akik futva, vagy tekerve teljesítik a távok valamelyikét.
Idén március 29-ére tervezték a programot, azonban a kiszámíthatatlan időjárás ezt meghiúsította. A szervezők döntése értelmében április 12-én, szombaton pótolják ezt, és várják a mozogni vágyókat Szekszárdon, a Garay téren.
A résztvevők ezúttal is több táv közül választhatnak, így elsősorban a legkisebbeket az egy kilométeres sétára, futásra, de a hagyományokhoz hűen 5 kilométeres, valamint 11 kilométeres távokat is lehet teljesíteni, utóbbit kerékpárral is.
Az eseményen való részvétellel az Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesületet támogathatjuk. Mint ismert, az egyesület folyamatosan igyekszik segítséget nyújtani az autisták, családtagjaik és velük foglalkozó szakemberek számára. Képzéseket, tréningeket, klubfoglalkozásokat, táborokat szerveznek, emellett tudásformáló és érzékenyítő előadásokat is tartanak.
