Dunakeszin történt gépkocsifeltörésből származó értékek mellett kábítószergyanús anyagokat is találtak a nyomozók egy Dunaföldváron élő férfi lakásán.
Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderül, egy budapesti férfi tett feljelentést a napokban, mert egy ismeretlen pénzt és elektronikai eszközöket lopott egy nagyáruház parkolójában álló autójából.

A szálak – és az egyik ellopott eszköz jeladója – egy dunaföldvári lakáshoz vezettek. Egy ott albérletben élő férfi fogadta a Dunaföldvári Rendőrőrs körzeti megbízottját, aki már a lakásba belépve „fűszagot” érzett, ezért azonnal értesítette a nyomozókat.
A rendőrök kutatást tartottak a lakásban, ahol feltehetően a lopásból származó pénz mellett kábítószer fogyasztásához használt eszközöket, kábítószergyanús zöld növényi törmeléket és marihuánával szennyezett cigarettacsikkeket is találtak, melyeket lefoglaltak. A férfi, feltehetően a rendőrök érkezésekor, egy zacskót dobott ki az erkélyről, melyben közel négy grammnyi kábítószergyanús növényi törmelék volt. Erről a gyorsteszt kimutatta, hogy marihuána.

A 37 éves férfi jól ismert a rendőrség előtt, ugyanis az ország több pontján folyik ellene büntetőeljárás lopás és kábítószer birtoklása miatt is. Mintavételre előállították, mert a gyanú szerint kábítószert fogyasztott, amit a gyorsteszt is alátámasztott. Gyanúsítottként is kihallgatták, ennek során elismerte, hogy ő dobta ki az erkélyről az utcára a marihuánát tartalmazó zacskót.