Hétvégén Tolna vármegye útjain négy baleset helyszínén, emellett hét ittas sofőrrel szemben is intézkedtek a rendőrök – derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tudósításából.
Tájékoztatnak, hogy sérüléssel járó baleset történt pénteken este Pakson, a Dózsa György úton. Egy autós balra akart kanyarodni, de nem adott elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő segédmotoros kerékpár vezetőjének. Összeütköztek és a motoros könnyebben megsérült.

Ugyancsak péntek délután egy autós közlekedett a 6-os főúton, a Sötétvölgyi elágazó közelében, amikor figyelmetlensége miatt áttért a szemközti forgalmi sávba. Mikor észrevette, hogy hibázott, visszakormányozta a járművét, de elveszítette uralmát az autó felett, lesodródott az útról. Közlemény szerint a balesetben nem sérült meg senki, de a kocsiban jelentős anyagi kár keletkezett.
A közleményből kiderül, hogy a hétvégén hét ittas sofőrrel szemben is intézkedtek. Öt személy 50.000 és 156.000 forint közötti közigazgatási bírságot, valamint közlekedési büntetőpontokat kaptak. Két sofőrnél a szonda olyan magas értéket mutatott, hogy jogosítványuk bánta. Ellenük ittas járművezetés miatt büntetőeljárás indul. Nagy összegű bírságra és sok hónap eltiltásra számíthatnak.