Március 11-én, kedden a Wosinsky Mór Múzeumban nyílt kiállítása a szekszárdi származású Móser Zoltán fotóművésznek „Valahol, Európában – páros és páratlan képek” címmel.

Ódor János Gábor múzeumigazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy a keddi napon két szorosan egymással összefüggő eseménynek is helyet adott a Wosinsky Mór Múzeum főépülete. 16:00-tól egy ünnepélyes átadásra került sor, ugyanis Móser Zoltán átadta a múzeumnak az eddigi fotóspályafutásának a színes negatív- és diafelvételeit, amely közel négyezer darab felvételt jelent. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy ez egy nagy jelentőséggel bíró adomány, amiért hálásak a Balogh Rudolf-díjas fotóművésznek. Az alkotó szülővárosának a múzeuma őrzi tovább ezt a nagyszabású anyagot,a mely egyébként elérhető digitálisan is.

Szintén kedden, az ünnepélyes átadást követően nyílt kiállítása a múzeumban Móser Zoltánnak, aki épp ezen a napon ünnepelte 79. születésnapát. Ódor Jánostól megtudtuk, hogy húsz évet követően tekinthetők meg ismét Szekszárdon az egyedi látásmóddal rendelkező alkotó fotói. A Móser Zoltán munkásságát felölelő tárlat javarészt fekete-fehér felvételekből áll, amelyet már a nagyközönség is megtekinthet a múzeum nyitvatartási idejében.
A „Valahol, Európában – páros és páratlan képek” című tárlat májusa negyedikéig tekinthető meg, de több alkalommal szerveznek tárlatvezetést is ez idő alatt.