A szegedi Városi Sportcsarnokban rendezték meg az ifjúsági korosztály számára kiírt országos judo bajnokságot. Az ASE képviseletében összesen heten harcoltak éremért és a végére öten léphettek dobogóra, ketten pedig az ötödik helyen végeztek.
A legfényesebb érem Szekeres Ábel nevéhez fűződik, aki egészen a döntőig verekedte magát és egy ragyogó ezüstérmet szerzett a plusz 100 kilogrammosok között, közölték szerdán. Rajta kívül négy sportolók is országos bajnoki dobogóra léphetett. Jurák Jázmin Kincső (+70kg), Hernádi Csanád (-73 kg), Tóth Zsombor (-90 kg) és Falusi Zsolt Pál (+100 kg) egyaránt bronzot nyert. Davis Darcie Miléna (-63 kg) és Pálszabó Levente (-81 kg) karnyújtásnyira volt a dobogótól, végül ötödikként zárt.
Szinger Dorina, Anderkó Bence László, az elsőéves ifik Izsák Simon, Beke Csongor, Palencsár Péter és a serdülő Vajna Csongor egyaránt nagyot harcolt, volt, aki több győzelmet is aratott, de végül nem lett pontszerző.
Az ifik után a junior és felnőtt összevont korosztály versenyzői álltak tatamira. Itt két paksi érem született. A női 57 kilogrammban Szász Hanna, a férfi plusz 100 kilóban Cserkaszov Mihály szerzett bronzérmet. Jakab Barna szépen küzdött a -73 kilogrammosok között, de végül nem ért el pontszerző helyezést.