„Elkezdődött az Augusz-ház felújításának előkészítése” – adta hírül hétfőn Facebook-oldalán Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere.
Amint arról korábban beszámoltunk, a szekszárdi zeneiskola, azaz az Augusz-ház felújítására tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter, amikor januárban Szekszárdon tett látogatást.
A polgármester hétfői bejegyzése szerint megtartották az első bejárást Szekszárd ikonikus épületegyüttesében, amely felújításra vár hosszú évek óta. A bejáráson részt vett Deák Krisztina műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár és kollégái is.
Berlinger Attila úgy fogalmaz, rendkívül körültekintően kell eljárniuk, ugyanis a három épület közül a legfiatalabb is elmúlt 150 éves.
„Örömmel tapasztaltuk, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium szakemberei, valamint a Tolna Vármegyei Kormányhivatal örökségvédelmi munkatársai is felkészültek, így minden esély megvan, hogy hosszútávú eredményt érjünk el, és egyik legjellegzetesebb épített örökségünk még szekszárdiak generációit szolgálhassa sokáig, mindenki megelégedésére” – írja bejegyzésében Szekszárd polgármestere.